Imádságos munka

Most nem is a nő és férfi közt meglévő – mondhatjuk, szembetűnő – másságra gondolok, mert ennek összemosása végképp nem lehet a véletlen műve. Kicsiny honi világunkban itt vannak például a keresztények is, alternatív (katakomba?) kultúrájukkal (melynek persze-persze vannak olyan elemei is, amelyek minőségük okán nem valók napvilágos helyre…). S a keresztények csoportján belül is felfedezhetünk olyan életformákat, amelyek mindent enni kénytelen, szegény kisgömböc-párti világunkban bizony másnak tűnnek, oly igen, hogy pusztán földi távlatok közt nézve tán értelmük is kérdőjeles. Ezek sorában áll a szerzetesség, amely jó néhány olyas dolognak mond ellent, amely napjainkban a legtöbb fórumon „kihagyhatatlan” minősítést kap. Hasonlít a jó művészfilmhez. Talán kevesen kíváncsiak rá, de ennek az érdektelenek látják kárát – még ha akár holtukig nem is tudnak erről. Pedig időről időre – világnézettől függetlenül is – érdemes odapillantanunk a köztünk élő szerzetesekre, akikről csakugyan elmondható, hogy sok tekintetben mások, mint mi, másrészt mégis hasonlók hozzánk. Kedvet hozhat e szellemi kiránduláshoz egy-egy életvallomás, amelynek sorai közt kirajzolódik egy ember s egy közösség eleven képe. Lehet, hogy a mi utunk más, mint az övék, de jó tudni, hogy valahol ők is vannak a világon, s talán arra is fény derül, hogy lépteik, hatásuk a mi ösvényeinket is érintik. Ora et labora! – A Szent Benedek-i életeszmény „csak úgy is” emlegetett summája a címe egy kicsiny kötetnek, melynek lapjait olvasva kiderül, e három szócska sokak létritmusát alapozza. Hogyan? Honnan? Hová? És miért? A magyarországi bencés közösség atyja, Várszegi Asztrik vall e hosszú interjúban egyéni és egyházi sorsáról, gyökereiről, hitéről, az egység tettekben testesülő szolgálatáról, a szerzeteslét iránti nem múló szerelméről, hűségről és árulásról, melynek hullámai az elmúlt évtizedekben sokszor nagyon fájdalmasan formálták a magyarság történetét. Nem csak pap, hívő is – jut eszembe a katolikus mondás a pannonhalmi főapát gondolatait olvasva. Olyan ember, aki egyéniségét elődei hosszú sorának árnyékában sem veszíti, s nem pusztán tudja – látszik is rajta: a szerzetesi élet nem elmossa, hanem kibontakozni és ajándékozni segíti az ember személyes, belső kincseit.

(Ora et labora! Várszegi Asztrikkal beszélget Benkei Ildikó. Kairosz Kiadó, 2008)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..