Imádságos munka

Most nem is a nő és férfi közt meglévő – mondhatjuk, szembetűnő – másságra gondolok, mert ennek összemosása végképp nem lehet a véletlen műve. Kicsiny honi világunkban itt vannak például a keresztények is, alternatív (katakomba?) kultúrájukkal (melynek persze-persze vannak olyan elemei is, amelyek minőségük okán nem valók napvilágos helyre…). S a keresztények csoportján belül is felfedezhetünk olyan életformákat, amelyek mindent enni kénytelen, szegény kisgömböc-párti világunkban bizony másnak tűnnek, oly igen, hogy pusztán földi távlatok közt nézve tán értelmük is kérdőjeles. Ezek sorában áll a szerzetesség, amely jó néhány olyas dolognak mond ellent, amely napjainkban a legtöbb fórumon „kihagyhatatlan” minősítést kap. Hasonlít a jó művészfilmhez. Talán kevesen kíváncsiak rá, de ennek az érdektelenek látják kárát – még ha akár holtukig nem is tudnak erről. Pedig időről időre – világnézettől függetlenül is – érdemes odapillantanunk a köztünk élő szerzetesekre, akikről csakugyan elmondható, hogy sok tekintetben mások, mint mi, másrészt mégis hasonlók hozzánk. Kedvet hozhat e szellemi kiránduláshoz egy-egy életvallomás, amelynek sorai közt kirajzolódik egy ember s egy közösség eleven képe. Lehet, hogy a mi utunk más, mint az övék, de jó tudni, hogy valahol ők is vannak a világon, s talán arra is fény derül, hogy lépteik, hatásuk a mi ösvényeinket is érintik. Ora et labora! – A Szent Benedek-i életeszmény „csak úgy is” emlegetett summája a címe egy kicsiny kötetnek, melynek lapjait olvasva kiderül, e három szócska sokak létritmusát alapozza. Hogyan? Honnan? Hová? És miért? A magyarországi bencés közösség atyja, Várszegi Asztrik vall e hosszú interjúban egyéni és egyházi sorsáról, gyökereiről, hitéről, az egység tettekben testesülő szolgálatáról, a szerzeteslét iránti nem múló szerelméről, hűségről és árulásról, melynek hullámai az elmúlt évtizedekben sokszor nagyon fájdalmasan formálták a magyarság történetét. Nem csak pap, hívő is – jut eszembe a katolikus mondás a pannonhalmi főapát gondolatait olvasva. Olyan ember, aki egyéniségét elődei hosszú sorának árnyékában sem veszíti, s nem pusztán tudja – látszik is rajta: a szerzetesi élet nem elmossa, hanem kibontakozni és ajándékozni segíti az ember személyes, belső kincseit.

(Ora et labora! Várszegi Asztrikkal beszélget Benkei Ildikó. Kairosz Kiadó, 2008)

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..