Kezdődik a felújítás

A budapesti Rózsafüzér Királynéja-templom oratóriumában április 13-án tartott szentmisén Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Isten áldását kérte a templom most kezdődő tatarozási munkáira, és hivatások vasárnapja lévén azért is imádkozott, hogy a fiatalok hallják meg Isten hívását az egyház szolgálatára.

Fényes jubileum Balatonkeresztúron

Kétszázötven éves a Szent Kereszt felmagasztalása-templom – Balatonkeresztúr plébánosa, Vaslabán Csaba hosszú ideje készül közösségével, hogy méltóképpen ünnepelhesse meg a település patinás templomának kétszázötven éves jubileumát.