Nézzétek a mezők liliomait!
Küldetésünk: építeni a reményt! – Regnum Christi Apostoli Mozgalom Családi és Ifjúsági Találkozóját (CSIT) ebben az évben április 18-ától 20-ig tartotta a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.
Küldetésünk: építeni a reményt! – Regnum Christi Apostoli Mozgalom Családi és Ifjúsági Találkozóját (CSIT) ebben az évben április 18-ától 20-ig tartotta a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.
Az Alitalia Legfőbb Pásztor elnevezésű Boeing 777 repülőgépe április 15-én délben indult Rómából, és magyar idő szerint valamivel 22 óra előtt szállt le a Washington mellett lévő Andrews katonai bázis repülőterére. A Szentatyát többek között mintegy hetven újságíró is kísérte, akik apostoli látogatásának céljáról kérdezték.
A kaposváriaké lett a pécsi verseny fődíja – Bencs Zoltánné remekül ért a kicsik nyelvén. Nem véletlen, hogy a gyerekek kedvenc tantárgyaik közül elsőként említették a hittant.
A szombathelyi esperesi kerület családtalálkozóját április 20-án tartották meg a szombathelyi Egyházmegyei Kollégiumban.
A magyar történelem kiemelkedő jelentőségű, Szent Erzsébet oltalmába ajánlott városa, Kassa (Kosice) ma Kelet- Szlovákia gazdasági, kulturális és egyházi központja is, 1804-ben alapított püspökségét II. János Pál pápa emelte érsekség rangjára 1995-ben.
Alig egy hónappal ezelőtt, március 29-én avatták fel a XVII. kerületben Babusa János szobrászművész alkotását, mely II. János Pál pápát ábrázolja. (Az Erdő Péter bíboros által megáldott szoborról április 6-i számunk első oldalán számoltunk be.)
A budapesti Rózsafüzér Királynéja-templom oratóriumában április 13-án tartott szentmisén Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Isten áldását kérte a templom most kezdődő tatarozási munkáira, és hivatások vasárnapja lévén azért is imádkozott, hogy a fiatalok hallják meg Isten hívását az egyház szolgálatára.
Április 16-án több ezer ember vonult a Dohány utcai zsinagógától a Széchenyi rakpartra, hogy emlékezzen a holokauszt áldozataira.