Idegenben is találjuk meg hazánkat a hitben

Április 10- én Deák Miklós görög katolikus parókus, Miskei László plébános és Kiss G. Barnabás OFM kíséretében érkezett Wellandba (Ontario). A wellandi Magyarok Nagyasszonya egyházközség vendégeként április 11-én eszmecserét folytatott az Árpád Park vezetőségével. A püspök felkereste a helyi magyarok lelki központját, a karmelita kolostort. Itt őrzik Kis Szent Teréz-ereklyéjét, így a hely nemzeti szentély is Kanadában. James M. Wingle megyés püspöktől Cserháti Ferenc megtudta, a kanadai katolikus egyháznak nem célja a magyarok és más nemzetiségek asszimilációja, sőt, nagyra értékelik a sajátos nemzeti adottságokat. Ezek által színesebbé és gazdagabbá válik a kanadai egyház – mondta a megyés püspök.

A courtlandi Szent László templom közösségét látogatta meg április 12-én a magyar püspök, ahol találkozott a környékbeli magyar hívekkel. A szentmise homíliájában a magyar hagyományok és az anyanyelv megőrzésének fontosságáról elmélkedett, és arról a lelki egységről, amely az itt élőket az óhazában élőkkel, a nagy távolság ellenére, összeköti. Aznap még egy szentmisén részt vett a püspök a vendéglátó Magyarok Nagyasszonya-plébánián, majd az esti órában tovább utazott Torontóba.

A papi és szerzetesi hivatások világnapján, április 13-án délelőtt a „Sacerdos et Pontifex” dallama csendült fel a torontói Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. Miklósházy Attila SJ nyugalmazott püspök, Marosfalvy László SJ plébános és Kiss G. Barnabás OFM koncelebrált az ünnepi szentmisén. Cserháti Ferenc megköszönte elődjének, Miklósházy püspöknek eddigi munkáját, kérve, hogy támogassa tanácsaival és imádságával. Thomas Collins, Toronto érseke április 14-én fogadta Cserháti püspököt, aki ezt követően a Szent Ágoston Szemináriumban tett látogatást. Délutántól az észak-amerikai lelkipásztori út harmadik papi gyűlése következett. A kanadai Magyar Papi Egység tagjai az ország különböző plébániáiról érkeztek az Apostolok Királynőjéről elnevezett lelkigyakorlatos központba (Mississauga, Ontario), az első ilyen jellegű papi találkozóra Kanadában. Április 15-én a program keretében Pesznyák Béla hamiltoni plébános a Biblia évével kapcsolatban tartott előadást. Kifejtette: a Szentírás az együttműködés kovásza lehet számunkra, akiket provokál az isteni szó. Androvich Tamás montreáli plébános előadásával a 49. Eukarisztikus Világkongreszszusra hívta fel a papság figyelmét. A rendezvény mottója: „Az Eucharisztia Isten ajándéka a világ életéért” jelzi az új reményt, amely mindenkinek üzeni, hogy nem önmagunkért élünk, hanem egymásért. A papi összejövetel április 16-án közérdekű lelkipásztori kérdések, tájékoztatók, tervek megvitatásával folytatódott. A püspök felhívta a figyelmet a magyar lelkipásztorok feladataira: a külföldi magyarok etnikai, kulturális, nyelvi és vallási azonosságának védelmére. Montreálba érkezve, április 17-én a Cserháti Ferenc tanácskozáson vett részt a felújított Magyarok Nagyasszonya-plébánián. Április 18-án, Michel Parenttel, az egyházmegye nemzetiségi plébániáiért felelős püspöki helynökével folytatott megbeszélést. A találkozás után Cserháti püspök Ottawában, az ország fővárosában meglátogatta László Lászlót, akit éppen ezekben a napokban tüntettek ki a Magyar Köztársaság érdemrendjével. Másnap a Magyarok Nagyasszonya-plébánián, az egyházközség alapításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi szentmisén mintegy ötszázan vettek részt. Vasárnap, április 20-án újabb jubileumi ünnepség következett: a hamiltoni Szent István egyházközség püspöki szentmisével adott hálát a templomuk felszentelésének évfordulóján. Délután Cserháti püspök és kísérete meglátogatta a Szent Erzsébet-falut, Hamilton egyik magyar városnegyedét, ahol találkozott az ott élő nyugdíjas jezsuita atyákkal és testvérekkel, nemrégiben még aktív magyar lelkipásztorokkal, valamint az intézmény létrehozójával: Erzsébet nővérrel és rendtársával, Mária nővérrel.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .