Isten országa – és a világpiac

Stuttgart püspöke a hit, az etika és a vállalkozás kapcsolatáról – A stuttgarti Üzleti Akadémián az egyetemisták, azaz a közélet leendő szereplői számára rendezett előadás-sorozat március havi vendége Gebhard Fürst püspök volt, aki a menedzservilág önzése következményeként kirobbant botrányos gazdasági visszaélésekre utalva sajnálattal állapította meg, hogy Németországban (azóta tudjuk, nemcsak Németországban!) olyan magas beosztású személyek uralják az üzleti világot, akik fittyet hánynak mindenféle felelősségre.

Nem a mennyország tornácán…

Dokumentum a keresztség nélkül meghalt gyermekek üdvösségéről – Valószínű, hogy elég kevesen hallottak arról, hogy A keresztség nélkül meghalt gyermekek üdvösségének reménye című dokumentummal – melyet a Hittani Kongregáció mellett működő Nemzetközi Teológiai Bizottság készített és tavaly április 19-én XVI. Benedek pápa jóváhagyott – egyházunk tanítóhivatala kinyilvánította, hogy a keresztség nélkül meghalt gyermekek is üdvözülnek és a boldogító színelátásnak örülnek.

Nyílt nap a vak gyermekek otthonában

Boldog Batthyány László szemorvosra emlékeztek Budapesten – Nyílt nappal egybekötött ünnepi megemlékezést tartottak április 4-én a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában a szemorvos boldoggá avatásának ötödik évfordulója alkalmából.

A börtönmissziós hét imaszándékai

Április 13., vasárnap – A fogvatartottak és a börtönmisszió vasárnapja + Az Úr irgalmáért az elítéltek, szabadultak, családjaik számára, az áldozatokért és a börtönmisszióért. + Hogy az elítéltek megértsék az Úr gondoskodását, reménykedjenek. és keressék a bűnbocsánatot. + A rabokért, hogy megbékéljenek az áldozatokkal, a családjukkal és a társadalommal.