Puccini Luisottival

Két koncert margójára – A zeneszerző, Puccini és a karmester, Nicola Luisotti személye kötötte össze a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának múlt heti operaházi hangversenyét és a Művészetek Palotájának Bohémélet előadását.

Franciaország

Mária-jelenések egyházi elismerése – A Lausban a XVII. században történt jelenések egyházi elismerését május negyedikén a helyi püspök jelentette be a Szentszék hozzájárulásával.

Példa a társadalomnak

A NOE Veszprémbe várja a családokat – A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) már húsz évnél is nagyobb múltra tekint vissza. A folyamatosan fejlődő szervezet próbálja a magyar értékeket, a család fontosságát, szerepét képviselni és felmutatni a társadalomban.

Hivatás és nevelés

Beszélgetés Bíró László püspökkel, az MKPK családreferensével – A Papi Kongregációban a legfontosabb feladatunknak a hivatáspasztorációt jelölték meg – mondta kérdésünkre a püspök. – Minden fórumon meg kell szólítanunk a fiatalokat. Emellett a hivatásokért való imádságra is felhívták a figyelmünket. Kiemelték, hogy jelentős szerepe van a családoknak a hivatás ébresztésében, ezért a családpasztoráció is szorosan kapcsolódik a hivatásgondozás felelősségéhez.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.