Feleselő madarak

A tavaszi nagymarosi találkozóról – A Biblia évében a nagy múltra visszatekintő ifjúsági találkozó mindkét alkalommal – májusban és októberben is – a Szentírást állítja középpontba. A május 24-én, szombaton megrendezett tavaszi találkozó mottója ezúttal Lukács evangélistától származott, az emmauszi tanítványok jelenetéből: „Ugye, lángolt a szívünk?”

A Bibliáról – Lelkipásztoroknak

Az esztergom-budapesti főegyházmegyében a papság lelkiségének és egységének felelőse, Beran Ferenc hittanár már jó tíz évvel ezelőtt szükségesnek látta, hogy a lelkipásztorok számára minden évben biblikus továbbképző konferenciát szervezzen.

Nem kell csalni a boldogsághoz

A kábítószer-fogyasztás keretek közé szorítására hajmeresztő ötlettel állt elő a minap egy közismert egyesület. Javaslatuk szerint a könnyű drogok engedélyezésének kereskedelmi forgalmazásából származó pénzt kellene visszaforgatni az egészségügy talpra állítására. Így nem csupán az illegális terjesztők, de az adóhatóságok is részesülhetnének a kábítószerek jövedelméből.

A nagy színjátszó

Tavaly, amikor a Radnai havasokból hazafelé tartottunk, Kolozsvár után a kiskapusi szoros ritka jelenséggel örvendeztetett meg minket. A sok-sok nappali lepke, szöglencek, tarkályok, boglárkák, lángszinérek és szerecsenek között feltűnően gyakori volt a nagy színjátszó.

Bibliai találkozások

Kiállítás a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban – A Biblia a találkozások helye. Erről tanúskodik a székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum rendhagyó kiállítása, amely május 24-én nyílt Székesfehérvár szívében, a hajdani ferences rendház épületében.

„A megtisztulás öröméből sarjad a bűnbánat”

Európai görög katolikus püspökök találkozója – Máriapócson, a világhírű búcsújáró helyen tanácskoztak május 20. és 22. között az európai görög katolikus püspökök. Fehéroroszországból, Csehországból, Lengyelországból, Olaszországból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Ukrajnából érkeztek egyházi vezetők az idei tanácskozásra.

Áldás a városra

Úrnapi körmenet a fővárosban – Az országban, de mondhatjuk, hogy a világ számos településén élő keresztényekhez hasonlóan a budapestiek is körmenettel köszöntötték május 25-én úrnapja ünnepét.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.