Kő a vízben

A filmművészetet sok évtizeden keresztül az európai és az amerikai alkotók művei határozták meg. Természetesen a világ más tájain is készítettek filmeket, ám ezek – egy-egy ritka kivételtől
eltekintve – inkább érdekesek voltak, semmint színvonalasak.

Amit alkottam, jó

A Párbeszéd Háza tavaszra a fenti címmel tervez kiállítást a felhívás nyomán készült új, modern magyar képző- és iparművészeti alkotásokból (kivéve ikon és fotó).

2019.01.27.

E heti lapszámunkban többek közt beszélgetést közlünk a hatvanéves Böjte Csaba ferences szerzetessel és Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet új rektorával. Megemlékezünk a száz éve született Prokop Péterről, valamint a Mértékadó kulturális rovatában Jelenits István piarista szerzetes beszél a száz éve meghalt Ady Endréről.

Az imádság embere volt

Seregély István nyugalmazott egri érsek temetését január 8-án délelőtt tartották az egri Szent Mihály- és Szent János-főszékesegyházban. Lelki üdvéért koporsója előtt elimádkozták a dicsőséges rózsafüzért, majd szentmisét mutattak be. Ezt követően helyezték el földi maradványait a bazilika altemplomában.

Helytállás, kiállás, felkészülés

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a pápalátogatás híre bearanyozza az évkezdésünket, sőt az egész évünket. Böcskei László nagyváradi megyéspüspököt január 11-én, az apostoli út hivatalos bejelentéséhez kapcsolódóan kérdezte a Romkat.ro katolikus hírportál munkatársa.