Helytállás, kiállás, felkészülés

Már benne volt a levegőben, mindenki várta a hír bejelentését – fogalmazott Böcskei László. – Mindenki, egyházi személyek és világi hívek egyaránt bíztak abban, hogy közelebbről érintettek lesznek az apostoli látogatás programjában.
„Utoljára húsz évvel ezelőtt járt pápa Romániában. A mostani út azért is különleges, mert nemcsak a fővárosba, hanem többek között Csíksomlyóra is ellátogat a Szentatya. A történelmi egyházak számára nagy-nagy öröm ez, hiszen arra a helyre érkezik a pápa, ahonnan mi az erőt merítjük, ahol a Szűzanya gondoskodását évszázadokon keresztül érezhették a katolikus hívek és az egész magyar nép.”
A megyéspüspök három fogalmat emelt ki a pápalátogatással kapcsolatban. „Az egyik a helytállás. Korábban, a romániai püspökök ad limina látogatása alkalmával elmondhattam a Szentatyának, hogy a hívek nagyon várják már az érkezését. Ha visszagondolunk az elmúlt néhány évtizedre, látjuk, hogy a hívek szépen kitartottak az Egyház és a pápa iránti hűségükben. A pápalátogatás pedig egyfajta elismerése ennek, s főként mindenkit megerősít abban, hogy tovább járjuk a hit útját. A Szentatyával való találkozás Rómában mindig megerősödést jelent, de amikor ő jön el hozzánk, az övéihez, azzal még inkább megszilárdítja a híveket a hitben, az Egyház iránti hűségükben.
Emellett a kiállás fogalma is eszembe jutott. Napjainkban nagy szükségünk van a bátorításra, és azt hiszem, ezt hozza el számunkra a Szentatya: megerősít bennünket, hogy ne mondjunk le az értékeinkről, továbbra is becsüljük nagyra a hitünket, és építsük a közösségeinket, így haladjunk előre a hit útján. Beszédeiben gyakran kitér arra, hogy ne háttérkeresztények legyünk, hanem ott éljük meg a hitünket, ahol az élet zajlik. Most ehhez a kiálláshoz, hitünk felvállaláshoz ad majd bátorítást, erőt nekünk.
A pápalátogatás ugyanakkor nem csupán a katolikusoknak szóló lelkipásztori esemény. Hiszen a Szentatya kisugárzása hatással van az ökumenére és a társadalmi élet egyensúlyának megteremtésére is. Nagy szükségünk van a hitünkben arra, hogy keressük és megtaláljuk az összefogás lehetőségét, s ezen az úton haladva együtt tudjuk építeni a jövőt, nemzetiségtől, felekezettől, társadalmi státusztól függetlenül. Inspiráljon bennünket ez a látogatás, illetve már az előkészület is arra, hogy félretegyük az előítéleteinket: próbáljunk kicsit egymásra figyelni, egymásra találni, és összefogva szolgálni a jó ügyét az Egyházban és a társadalomban egyaránt.
A pápalátogatással kapcsolatban felmerülő harmadik fogalom a felkészülés. Az apostoli látogatás ugyanis komoly készületet igényel. Amit egyelőre tehetünk, az az, hogy vállaljuk ezt a szép, áldott feladatot, és imádkozunk a látogatás sikeréért. Gyakran imádkozunk a Szentatyáért, de most imádkozzunk azzal a gondolattal, hogy a felkészülés időszakában vele együtt akarunk tenni azért, hogy a környezetünkben, ahol élünk, több legyen a jó, a szép, a megélhető pozitívum.”

Forrás és fotó: Romkat.ro

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .