Új otthon erdélyi gyerekeknek

Jáki Zoltánné vezetésével (kaposvári egyházmegyei karitász) karitászküldöttség utazott Nyárádremetére, ahol Böjte Csaba atya újabb otthont áldott meg, az erdélyi nehéz sorsú gyermekek részére.

Szent Pál-grotta Efezusban

Efezus Kisázsia délnyugati részén feküdt, igen élénk forgalmú kereskedelmi központ volt, mintegy kétszázezer lakossal. Ma török terület, Sirince közelében. Az apostol először második apostoli útján ismerkedett Efezussal, de mivel felismerte adottságait, harmadik útján újra felkereste, és az ötvenes évek első felében két-három évet töltött itt az evangélium hirdetésével.

Innen-onnan

A 2009-es tájékoztatási világnap témája – A tájékoztatás pápai tanácsa a főangyalok liturgikus ünnepén közzétette a 43. tömegtájékoztatási világnap témáját. „Új technológiák, új kapcsolatok – mozdítsuk elő a tisztelet, a párbeszéd, a barátság kultúráját.” A tájékoztatási világnapot május 31-én tartjuk. (VR)

Vatikán

A teológia és természettudomány párbeszédéért – Walter Kasper bíboros a Carl Friedrich von Weizsäcker Társaságnak a római Gergely-egyetemen tartott konferenciáján, szeptember 28-án sürgette a párbeszédet a teológia és a természettudományok között. A hittudomány állítja, hogy Isten teremtette a világot, de nem hivatott válaszolni a hogyan kérdéseire. Ugyanakkor olyan kérdésekre tud válaszolni, ami meghaladja a természettudomány illetékességét. (KAP)

A hét szentjei

Október 14. I. Kallixtusz pápa és vértanú – A hagyomány szerint rabszolga volt, majd szabaddá válása után a pápa diakónusa. 217-ben lett Szent Péter utóda.

Európa

Határozat az indiai erőszakról – Az Európai Unió és India között zajló csúcsértekezlet során Marseille-ben számos más téma mellett felmerült az ázsiai országban uralkodó erőszak kérdése is.

Korunk emberének látóhatára

Pápai buzdítás a Püspöki Szinódus ülésén – Az egyház elsődleges feladata, hogy táplálkozzon Isten szavával – hangsúlyozta XVI. Benedek október 5-én délelőtt a római Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában bemutatott szentmisén, amellyel ünnepélyesen megnyitotta a XII. rendes szinódusi ülést.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.