Az új szemléletű családpasztorációról

Körülbelül hatvan lelkipásztor jött el a szeptember 28. és október 1. között Dobogókőn megrendezett találkozóra az ország különböző részeiről, és a határon túlról is, közöttük számos görög katolikus pap. A téma a Humane Vitae kezdetű – negyven évvel ezelőtt kiadott – enciklika volt, hiszen világszerte újra felfedezték, hogy VI. Pál pápa valóban prófétai módon szólt és látott. A találkozó apropóját emellett a Családjogi Charta – az idén hatvanéves ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának katolikus megerősítése – huszonötödik, illetve II. János Pál Muleierem Dignitatis kezdetű, női méltóságról szóló enciklikájának huszadik jubileuma is adta.

Manfred Endrich, a Német Püspöki Kar családpasztorációs megbízottja, üdítő közvetlenséggel, reményteli látásmóddal beszélt a házasság szentségére alapított családpasztorációról a posztmodern társadalomban. Bíró László püspök részletesen beszámolt a püspöki kar idei ad limina látogatásáról, megosztva a papokkal a Szentatya tanítását. Udvardy György püspök a katekumenális, azaz a fokozatos, a hitbe bevezető lépéseket szem előtt tartó pasztorációs szemléletről beszélt, hiszen mint mondta, „a papság legnagyobb nehézsége, hogy a házasságra jelentkezők többsége nem gyakorló katolikus”. Lukács László piarista atya pedig a három, évfordulós dokumentum alapján az új katolikus antropológia és a Szentháromság-teológia kapcsolatáról beszélt. A találkozó résztvevői tanúságot tettek arról, hogy a megtestesülés útja a család, azaz Isten útja a család, ezért az az egyház útja is, a pasztoráció szíve.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .