Európa

Német püspökök törökországi útja – Kilenc német főpásztor Joachim Meisner kölni bíboros érsek (képünkön) vezetésével Törökországban tett ötnapos látogatást „Szent Pál apostol nyomában”. A bíboros sürgette a tarsusi Szent Pál-templom istentiszteleti célra bocsátását. A püspökök találkoztak I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkával is. (KAP)

Hírek

Az Ige igazi könyvtára – Vincent Ri Pyung-ho koreai püspök tizennyolc éve mindennap kívülről megtanulja a szentmise olvasmányait, és mindenkinek ezt javasolja az igehirdetés előkészületeként.    

Kávészünet a szinóduson

Tudósítás – a büféből – Számos érdekes kulisszatitkot tudhatunk meg Thomas Rosica bazilita atyától, aki a 2008-as szinódus hivatalos, angol nyelvű tudósítója. Elmondása szerint az információáramlás egyik kitüntetett helye itt is, mint annyi más konferencián, kongresszuson és tanácskozáson – a büfé.

Vélemények, gondolatok

„A szekták abban az órában toboroznak, amikor a templomok zárva vannak” – fogalmazott az egyik szinódusi atya a kötetlen beszélgetések során. Többen arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Szentírás jobb ismeretével kell felfegyverezni a katolikus hívőket azért, hogy megvédjék őket a szektáktól.

Isten szava kőszikla

Folytatja munkáját a püspöki szinódus – A szinódus első munkanapja a Szentatya rögtönzött megnyitó szavaival kezdődött. A 118. zsoltárra utalva a pápa a Biblia tanításának szilárdságát hangsúlyozta, szembeállítva azt a nemzetközi szinten kialakult válsággal: „Aki homokra építkezik, az csak a látható és tapintható dolgokra épít: a sikerre, a karrierre, a pénzre.

Sajtóapostolok Mohácson

Az egyházközségi lapok és honlapok szerkesztői VII. alkalommal találkoztak a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) szervezésében október 10. és 12. között, hogy beszámoljanak egymásnak munkájukról, örömeikről és nehézségeikről, és tapasztalatot cseréljenek.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.