Közvetett következmények…

A nemzetközi tőzsdeösszeomlás veszélye is csak egy a sok hír közül, a cunamik, tájfunok, földcsuszamlások mellett. Legfeljebb akkor gondolkodunk el róla alaposabban, ha felvetődik, hogy netán ránk is hathat. De hát nem hat – politikusaink legalábbis ezzel nyugtatgatnak minket… Hozzánk nem gyűrűzik be a válság – mondogatták. Ezt azonban már a hetvenes években is hallottuk, az első olajárrobbanás után. És aztán is nyögjük a hatását… Nem gondolhatjuk komolyan, hogy a mi hazánk olyan volna, mint a Senki szigete Jókai híres regényében, Az aranyemberben, ahol paradicsomi békében élhetnénk, távol a világ problémáitól.

Mi volt e mostani válság fő oka? Minden bizonnyal a féktelen profitéhség, amely a pénzügyi vállalkozókat a kockázatos hitelek nyújtására ösztönözte. De tegyük hozzá, aki felvette, az se sokat gondolkodott a várható jövőről. Hazánkban is nagyon megszaladtak az olcsó, devizaalapú lakáshitelek. A bolondnak is megérte… Kik szenvedhetik meg a válság közvetett következményeit a leginkább? Nyilván a magyarországi alsó középosztály: a nagycsaládosok, az egyedülálló nyugdíjasok. Azért beszélünk közvetett hatásokról, mert nagy valószínűséggel nem a nagycsaládosokból kerülnek ki a milliárdosok (még ha egy-két milliárdosnak van is 3-4 gyermeke, esetleg több házasságból).

Egyedülálló nyugdíjasaink se hatalmas befektetéseiket féltik. Ezekben a háztartásokban nagy beosztással kell a pénzt kezelni, hogy kitartson a hónap végéig. Mégsem gondolhatják a nagycsaládosok, hogy a nemzetközi válság miatt fájjon a feje azoknak, akiknek sok pénzük van. A nemzetközi értékpapír-piac léggömbjének kidurranása valóban nekik okozza a legnagyobb veszteséget, a hatmillió forintnál kisebb banki megtakarításokkal rendelkezőknek ráadásul tényleg nem kell tartaniuk attól, hogy ezt az összeget nem kapják kézhez. A betétbiztosító helytáll az összegért. (Sőt: „biztonság kedvéért” a pénzügyminiszter már egyetértett, hogy kétszeresére emeljék a helytállás összeghatárát.) Ezt a betétbiztosítás által garantálják, bármi történjék is a bankkal. A kisebb megtakarítással vagy azzal sem rendelkezők számára az igazi kérdés az: megtakarított vagy éppen kézhez kapott pénzüknek mennyit fog romlani a vásárlóereje. Úgy tűnik ugyanis, hogy közvetetten mégiscsak fognak jelentkezni a magyar háztartásoknál is a válság következményei.

A bankok között megrendült a bizalom. Beszűkültek a hitellehetőségek. Márpedig sok bank – így például a magyar bankok is – jelentős részben külföldi forrásokból hitelez. Ha kevesebb a hitelkínálat, emelkednek a kamatok. Ha egy háztartásnak van hitele, akkor azt ez mindenképpen érinti. Ha devizahitelük van, akkor pedig a forint esetleges zuhanása okozhat gondot. Az EU gazdaságai – amelyek a magyar kivitelnek a fő felvevőpiacot jelentik – jobban érintettek a válságtól, mint mi itt, a Lajtán inneniek. Az ő vállalataik termelése visszaeshet, mert a megdráguló hitelek visszafogják a növekedést, szűkülni fog a kereslet – ez pedig a mi kivitelünket is beszűkíti. A kisebb exportnövekedés, az emiatt esetleg csökkenő árfolyam pedig növekvő inflációt jelent itthon, s végső soron ez is kamatemelést vonhat maga után. Amit az is fokoz, hogy az államháztartás hiányainak fedezéséhez be kell csalogatni a pénzt. Ez a feltörekvő országokra – így a magyar állampapírokra is – magasabb kamatfelárakat ró majd. Persze, akkor a többi kamat is drágul, hiszen a bankbetét vagy az állampapír alternatív megtakarítási forrás, s a bankoknak versenyezniük kell érte. Egy szó mint száz: a közvetett hatások begyűrűznek.

A „kezdő”, esetleg még csak reménybeli nagycsaládosokat pedig – gyakorlatilag mindenkit, aki nyugdíj-előtakarékosságot valósít meg – a nyugdíjpénztárak befektetései miatt érintheti hátrányosan, hogy az értékpapírok esnek a tőzsdén. Azokat, akik tőkefedezeti modellben vesznek részt, nem hagyja közömbösen a tőkeérték várható alakulása. A maga idejében csodaszerként reklámozták a hagyományos nyugdíjrendszer hibáinak kiküszöbölésére a tőkefedezeti nyugdíjpénztárakat. Sajnos, meg kell állapítanunk, hogy a várakozásokat egyelőre nem váltották be. Viszont igenis sebezhetőek, attól függően, hogy befektetéseik értéke hogyan alakul. Amerikában a harmadik évezred elején Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint 8 000 milliárd dollár veszett el a vállalati nyugdíjalapokból, az akkori vállalati könyvelési botrányok s az információtechnikai vállalatok árfolyam-emelkedésének kifulladása miatt. Miért gondolhatja bárki, hogy ez a tőzsdei válság a nyugdíjalapokat elkerüli?

A válság tehát hat ránk, magyarokra is, de a bankba rohanni nincs sok értelme. Nyugdíjalapjaink zöme is állampapírba fektet be, ez is biztonságos, ha nem is feltétlenül a legjövedelmezőbb. A kulcskérdés, hogy az ország gazdaságpolitikáját képes-e megfelelő pályán tartani a kormányzat. Mit tesz még hozzá az eddig elpazarolt forintokhoz, hány időkereket, elvetélt kormányzati negyedet, leállított metróberuházást csinál még. Mikor fog szavazatvadászat helyett a jövőt jelentő kérdésekre, a nagycsaládok segítésére, a kis- és középvállalatok támogatására, a magyar vidék fejlesztésére koncentrálni. Hogy akkor is legyen az üzleti életnek valami piaca, ha az exportlehetőségek esetleg csökkennek. Mikor fogja zászlajára tűzni a társadalom valódi erkölcsi megújítását, amit elsősorban magán kezd el.

S azt is át kell gondolnunk: mi magunk, az egyes állampolgárok miben vagyunk felelősek. Nem nyújtózkodtunk-e tovább, mint ameddig a takarónk ér? Bedőltünk-e a „Nyuszó-muszó” reklámoknak? Az óriásplakátoknak, hogy „A hitel lenni üzlet Önnek"? Mennyire voltunk továbbá hiszékenyek a politikusok ígéreteivel kapcsolatosan? Okosak vagyunk-e, amikor sorsunk intézésére hivatott embereket kell a politikai elitbe választanunk? Adott esetben személyesen számon kérjük- e ígéreteiket tőlük – például a hivatalos fogadóórákon? Hangot adtunk-e valahol annak, hogy nem tartjuk helyesnek a közpénzekkel való gazdálkodást? Megteszünk-e mindent, ami rajtunk múlik? Vagy arra várunk, hogy valaki majd segít nekünk? Meggondoltuk-e József Attila szavát: „Ne hagyd el magad, öregem. / Bőrödet ne bízd kereskedőre, / Ki felhőt elád az egen, / S a földön telket vesz belőle. / Inkább segít a kutya szőre / A teríthető betegen, / Semhogy magát miértünk törje, / Aki sorsunktól idegen.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.