Hang-sorok: A szent és a profán határmezsgyéjén
A szent és a profán határmezsgyéjén – Szélsőséges érzelmeket kiváltó operaházi Fidelio-premier után vagyunk. A vegyes fogadtatás legfőbb oka talán az, hogy a rendező túlgondolta a művet.
A szent és a profán határmezsgyéjén – Szélsőséges érzelmeket kiváltó operaházi Fidelio-premier után vagyunk. A vegyes fogadtatás legfőbb oka talán az, hogy a rendező túlgondolta a művet.
Mikor a ruszki tankok
kicsörömpölnek a
Körútra
a Corvin-közből
a közeli halál
hidege árad szét
Szokolay Sándor Nagy Gáspárról és a közös requiemről – Múlt hét pénteken a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében – Kocsis Zoltán vezényletével – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és a Magyar Rádió Gyermekkórusa mutatta be Szokolay Sándor Október végi tiszta lángok című nagyszabású „oratórikus elmélkedését”.
A saját templom felszentelése (Október 22.) – Már Nagy Konstantin császár korától szokássá vált a templom felszentelése a használatba adás előtt.
Valószínűleg mindannyiunknak volt már olyan élménye, hogy egy szentmise, amelyen részt vett, úgy ért véget, hogy akár erőfeszítések árán sem tudott felidézni belőle semmit.
Missziós vasárnap van. Az az egyház, amely nem misszionál, az demisszionál – aki nem hirdeti az evangéliumot, az útját állja az örömhír terjedésének. Keresztségünknél fogva mindnyájan misszionáriusok vagyunk. Aki már tudja a miatyánkot, annak van üzenete a világ számára.
Adott-e Jézus konkrét politikai tanítást követőinek? Ezt a kérdést kell feltennünk ezen perikópa kapcsán. Nem véletlen, hogy ennek a szakasznak a kulcsmondata – „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” – elhíresült: mint a keresztényeknek a fennálló politikai rendhez való alkalmazkodásának hivatkozási alapja.
Idén Nagyboldogasszony ünnepe után páratlan élményben volt részem a burgundiai Taizé környékén. Tanúja lehettem az Égszínkék Boglárka (Polyommatus bellargus) tömeges megjelenésének. A puszpángos-tölgyes borította domb oldalán, ami régen szőlő, ma pedig fölhagyott legelő, ezerszámra repdestek a boglárkalepke hímek.