Az Olvasó írja
Ökumenikus kórustalálkozó Zuglóban – Nagyszabású rendezvényre került sor nemrégiben az Evangélikus Hittudományi Egyetemen és a zuglói evangélikus templomban.
Ökumenikus kórustalálkozó Zuglóban – Nagyszabású rendezvényre került sor nemrégiben az Evangélikus Hittudományi Egyetemen és a zuglói evangélikus templomban.
Idén hétszáz éve annak, hogy pápai jogú renddé lett a Magyar Pálos Rend. A pálosok jubileumi szentmiséjét – melyen a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja is részt vett – Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be december 3-án a budapesti Egyetemi templomban, amely pálos templom volt.
A váci egyházmegye lelki megújulásának keretébe illeszkedve, „Eljegyeztelek…” (2Kor 11,2) mottóval rendezték meg a bibliaolvasó csoportok első találkozóját november 29-én a váci Karolina Iskolában.
A magyar és a horvát püspöki konferencia állandó tanácsai Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Marin Sraki djakovói püspök, a horvát püspöki konferencia elnöke vezetésével november 24-25-én találkoztak Zágrábban.
A Lénárd Ödön Közhasznú Alapítványt (LÖKA) azzal a szándékkal hozta létre 2006-ban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, hogy támogassa a XX. századi magyar katolikus egyháztörténet feltárását, s így sikerüljön választ adni arra a kérdésre, amelyet a tudományos testület névadója, az 1977-ig jogtipró börtönbüntetéssel sújtott hitvalló piarista szerzetes fogalmazott meg, s amelyre aztán kutatásai nyomán haláláig igyekezett feleletet találni: Mi történt velünk, az egyházzal? Milyen erők, folyamatok hatottak rá – különösen is az 1945 utáni évtizedekben -, mi formálta, szorította sarokba vagy éppenséggel törte kerékbe a „létező szocializmusnak” adatott időszak során?
Végzős diákok ünnepe a Congregatio Jesu egri iskolájában – A Congregatio Jesu egri iskolájának, a „Sancta Maria” Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Zeneiskolának 12. évfolyamos, végzős diákjai november 21-én tartották hagyományos gombavató ünnepségüket.
Terror Mumbaiban – Az indiai Mumbaiban (régi nevén Bombay) november 26-án és az azt követő napokban szélsőséges muzulmán terroristák tíz helyszínen, szervezetten, szörnyű vérengzést követtek el.
Festményeken látni az adventi hajnalokat, amint kicsik és nagyok tapossák a frissen hullott havat, lábalnak a templom felé a hajnali misére. Különös a varázsa ezeknek. Érezni, hogy fordul a lélek időszámítása. Mintha lépésről lépésre közelebb kerülnénk a születés pillanatához.