Falak és életutak

A székesfehérvári papi otthon – Csöndes beszélgetés hangjai szűrődnek ki. A televízió képei halk háttérkíséretet adnak a déli órában. Akik valamilyen oknál fogva nem mentek le a földszinti nagyebédlőbe, azok itt fönt, a második emeleti kisebédlőben fogyasztják el az ebédjüket. A lakók egy része távol van, a szokásos kéthetenkénti kirándulások sorában ez alkalommal Solymárra látogattak el, s majd csak a késő délutáni órákban érnek haza. Igen, haza, hiszen az otthon − hivatalos nevén Országos Papi Otthon − valóban ezt a hangulatot kelti. Bár még messze van, amikor a székesfehérvári intézmény teljes egészében megújul.

Egy család vagyunk

Az idei karácsony előtt a kárpátaljai gyermekek megsegítését tűzték ki célul annak a jótékonysági kezdeményezésnek a szervezői, amely már hetedik éve Gyomaendrődről támogatja a hátrányos helyzetű családokat, különösképpen a gyermekeket.

Istenünk emberszeretete

Szent Pál évének karácsonyán a Tituszhoz írt levél szavai bátorítanak bennünket: „Megjelent megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az e világi vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és serényen ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét” (Tit 2,11-13).

A szolidaritás lángjai

Advent idején szerte Európában gyertyák fellobbanó lángja jelképezi az emberek szívében lakozó szeretetet. A fények felgyúlnak kisebb-nagyobb településeken éppúgy, mint a többmilliós nagyvárosokban. Így fejezik ki az összetartozás, az emberi szolidaritás nagyszerűségét.

Az ünnep egyensúlya

Krisztus felismerése – egykor és ma – Agyontetovált hajléktalan ember Budapest belvárosában. Hónapok óta látogattuk. A cigarettát mindig elfogadta, de soha nem állt velünk szóba. Karácsonyeste, amikor újra felkerestük a téren, egy égő mécses előtt ült.

Valcer Bécs és Budapest között

A Strauss-dinasztia és a magyar főváros – A karneválok és bálok szezonjában – melyekből egyedül Bécsben több mint négyszáz van – a táncos lábakat leginkább a valcer foglalkoztatja: hogyan is van azzal a híres „balra keringővel”, amely Bécsben egyenesen a tánckészség fokmérője.

Egymillió csillag a szegényekért

A Katolikus Karitász karácsonya – Miközben az ünnepi bevásárlás rohama után megpihen a tekintetünk a karácsonyfák fényein, vajon eszünkbe jutnak-e az ajándék nélkül maradt gyermekek? Az ünnepi fény ma azoké is, akikre teherrel kopogtat a holnap.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.