Aztán Krisztust megismerve már hittem, hogy örökkévaló. De mint egy nagy ajándékot, nehéz átvenni és megérteni a szeretet lényegét. Most már ott tartok, hogy tudom, a szeretet nem egy dolog, hanem valaki, tehát egy személy. Szent Ágoston írja, a szeretetben mindig hárman vannak jelen: aki szeret, akit szeretnek és maga a Szeretet. A Szentháromságra, a szeretet ősforrására gondol, s egyúttal az emberi szeretetről is beszél. Akik arra vállalkoznak, hogy valóban szeretik egymást, azok között mindig szinte pünkösdnek kellene lennie. A szeretet tehát nemcsak jó érzés, jó akarat, nemcsak jótettek sora, hanem a harmadik isteni személy áramlása.
A szülői házban megkóstolt, onnan hozott tiszta szeretet megértéséhez óriási ajándékot jelentett a katolikus dogmatika és liturgia, főként pedig a szentáldozás. Sokszor könnyedén beszélnek ezekről, s ez rosszul esik nekem. A keresztény ember életében ugyanis rettenetes feszültség jelentkezik, és sokan megsejtve ezt, elfutnak a kereszténység lényege elől: erkölcsi gyöngeségüket látva nem vállalják a bennük lévő szentséget.
Isten ajándéka egy életen át tartó öröm – de egyben rendkívül nagy feladatot is jelent. A legnagyobb botránynak tartom: hogyan lehet egyáltalán felvetni azt a kérdést, egyedül a hit üdvözít-e, vagy kellenek hozzá a cselekedetek is? Mert a hit, hogy ingyen átveszek valamit Istentől, egyben azt a kötelességet is jelenti, hogy ha kell, majd beleszakadva, minden percben tovább kell adnom, s csak akkor lesz igazán enyém az ajándék.
