Búcsúszavak János atyáról

Amikor halálhírét vettük, percekig képtelen voltam felocsúdni döbbenetemből. Pedig csak mások előadásából ismertem, személyesen egyszer találkoztunk, s akkor néhány ostoba mondatot nyögtem ki, mennyire csodálom, ahogy összetartja, irányítja közösségét, s mekkora szeretetnek örvend hívei körében, legyenek akár gyerekek, akár felnőttek.

„Semmit fel nem adunk…”

Hatvan éve – a „nagy csapás” után – Mindszenty bíboros, hercegprímás 1948. december 26-ai letartóztatását követően a kommunista diktatúra más főpásztorok megfélemlítésével is igyekezett megtörni az egyházi vezetést.

Ázsia

A vietnami egyházi javak – A vietnami egyház 2250 elkobzott tulajdona közül az állam egyet sem szolgáltat vissza. Szigorú büntetés vár azokra, akik ez ügyben tüntetve társadalmi zavargásokat keltenének.

Századunk szentje is

Emlékezés Becket Tamásra – Az ökumené szellemében – egyházi, társadalmi vonatkozásban – aligha lehet manapság időszerűbb példát hozni a XII. századi Canterbury érsekénél.

Amerika

Családteológiai kongresszus Mexikóban – Január 14-e és 16-a között Mexikóban teológiai-lelkipásztori kongresszust tartottak a családok VI. világtalálkozója keretében.

Európa

Rektorok „laicitása” – A Vatikán és Franciaország december 18-án aláírt egyezménye szerint kölcsönösen elismerik az egyetemi diplomákat és akadémiai fokozatokat.