A meglepetések pápája
XXIII. János, a zsinat atyja – Első meglepetése 1958. október 28-án pápává választása volt. Amikor felszállt a fehér füst, a Szent Péter térre gyűlt rómaiak megdöbbenését kis ideig tanácstalan csend fejezte ki.
XXIII. János, a zsinat atyja – Első meglepetése 1958. október 28-án pápává választása volt. Amikor felszállt a fehér füst, a Szent Péter térre gyűlt rómaiak megdöbbenését kis ideig tanácstalan csend fejezte ki.
A magyar társadalom egyelőre még csak nagyon halványan érzékeli a világszerte már megtapasztalt válságjelenségeket, és a sajátos hazai politikusi játszmák is inkább elfedik a kiutat jelentő nélkülözhetetlen erkölcsi alapok jelentőségének megmutatását.
Szent Pál apostol megtérése (Pál fordulása) ( Január 25.) – A könyörtelen keresztényüldözőből Krisztus apostola lett a damaszkuszi úton. Erről az eseményről már a VIII. században külön ünneppel emlékeztek meg Galliában, a római kalendáriumba azonban csak a X. században került be az ünnep. Az egyik legjelentősebb megtérés az egyház kétezer éves története során, és jelzi a hívő ember számára is, hogy Isten kegyelme még a legelvakultabb embert is képes átformálni. (Az apostol születésének kétezredik évfordulója alkalmából – bár vasárnap van – egy szentmise mondható Szent Pál apostol megtéréséről úgy, amint a miseszövegek között a mai napnál közöljük.)
Nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy ilyen címmel tüntessük ki a nemzetek apostolát. A mai ünnep alkalmával azonban – Szent Pál megtéréséről megemlékezve – megkíséreljük a címben foglalt állítást életének és tevékenységének néhány epizódjával igazolni.
Isten uralmának, méltóságának, azaz szeretetének kinyilvánulása, az Örömhír – elviselhetetlen. Az Örömhír, mely Jézus Krisztus maga (Mk 1,1) – elviselhetetlen.
Fiatal lelkipásztorok gondolatai az ifjúság szolgálatáról – Az ökumené jegyében fiatalokkal foglalkozó lelkipásztorok vallanak lapunknak az ifjúságpasztoráció időszerű kérdéseiről, a fiatalok megszólításának lehetőségéről és szükségességéről.
Pál-forduló címmel rejtvény sorozatot indítunk hat hónapon át a nemzetek apostolának nyomában. Június 29-én, a Szent Pál-év hivatalos bezárásakor fejeződik be az a verseny, melynek során minden vasárnapi lapszámunkban három kérdést teszünk fel kedves Olvasóinknak.