Feloldott kiközösítés

A közlemény arról tájékoztat, hogy a döntésre az Apostoli Szentszék és a Szent X. Piusz Testvériség közötti párbeszéd hosszú folyamata után került sor. A pápa elfogadta Bernard Fellay püspök kérését, amelyet a másik három, kiközösített főpásztor – Bernard Tissier de Mallerais, Richard Williamson és Alfonso del Gallareta – nevében is írt tavaly december 15-én. A levélben egyebek mellett ez állt: „Továbbra is szilárd elhatározásunk, hogy katolikusok maradunk, és minden erőnkkel szolgáljuk Jézus Krisztus egyházát, amely a római katolikus egyház. Gyermeki lélekkel elfogadjuk tanításait. Szilárdan hiszünk Péter primátusában és előjogaiban. Ezért nagy szenvedést okoz számunkra a jelenlegi helyzet.” A négy püspököt 1988. június 30-án szentelte Lefebvre érsek, pápai engedély nélkül. Ezért tehát a szóban forgó személyek „latae sententiae” – vagyis automatikusan kiközösítették magukat. Az erről szóló dekrétumot a Püspöki Kongregáció 1988. július 1-jén hivatalosan közzétette. XVI. Benedek pápa mindig arra törekedett, hogy leküzdje ezt a megosztottságot. 2005. augusztus 29-én személyesen találkozott Bernard Fellay püspökkel. A Püspöki Kongregáció által most közzétett dekrétum leszögezi, hogy a kiközösítés visszavonása XVI. Benedek lelkipásztori gondoskodásának és atyai irgalmasságának következménye. A pápa bizalommal tekint a négy püspök elkötelezettségére, miszerint minden erejükkel törekszenek arra, hogy elmélyítsék megbeszéléseiket a szentszéki hatóságokkal a még nyitott kérdéseket illetően. A karácsonyi ünnepkör lezárása után a kiközösítés visszavonása a béke ajándéka, egyben jel arra, hogy elősegítsük az egyetemes egyház szeretetben megvalósuló egységét, és leküzdjük a megosztottság botrányát – állapítja meg a szentszéki közlemény.