Isten országa kicsiknek, nagyoknak
A Regina Pacis közösség családos lelki napja – A veronai alapítású Regina Pacis (Béke királynője) közösség különleges karizmája a családokkal való foglalkozás.
A Regina Pacis közösség családos lelki napja – A veronai alapítású Regina Pacis (Béke királynője) közösség különleges karizmája a családokkal való foglalkozás.
A Szentszék honlapja – kínaiul is – Vatikáni sajtóközlemény szerint Szent József, a Szűzanya jegyese és az egyetemes egyház védőszentje ünnepe alkalmából a Szentszék honlapja hamarosan új nyelvvel, a kínaival fog bővülni.
A katolikus egyetemek Szent Pál-évi nemzetközi fórumát március 12. és 15. között tartották Rómában, Evangélium és kultúra egy új humanizmus felé címmel.
XVI. Benedek a harmadik pápa, aki elzarándokol Jézus szülőföldjére, május 8-tól 15-ig. Elsőként VI. Pál 1964-ben, majd II. János Pál 2000-ben járt ott. „Megható és rendkívül fontos esemény lesz, amelyből a béke és a remény fuvallata árad majd” – nyilatkozta Simon Perez izraeli elnök.
A pápai levél visszhangja – Mély hálájukat fejezték ki a főpásztorok szerte a világon a Szentatya leveléért, amelyet a Szent X. Piusz Testvériséghez tartozó négy püspök kiközösítésének visszavonásáról írt.
Magyarországi rendfőnöknők konferenciájának új elnöksége – A március 10-én tartott tavaszi közgyűlésen három évre megválasztották az új elnökségi tagokat. Az új elnök Sztrilich Ágnes SSS. Elnökségi tagok: Göcsei Rita SJC, Ulrik Monika SSND, Juhász K. Ágnes OPraem, valamint Kovács Piroska FDC.
Jótékonysági koncert Kartal Ernő emlékére – Utolsó szavai, amelyeket testvérére és lelki testvéreire bízott, a nemzetért viselt aggodalmat és az istenbe vetett bizalmat fejezték ki. Életében mindenkivel szót értett, művészekkel, politikusokkal, egyszerű emberekkel, hajléktalanokkal, akikkel gyakran együtt ebédelt az őáltala alapított ingyenkonyhán. Szívén viselte a kisgyerekes családok ügyét, a helyi „Mocorgós” közösség lelkivezetője volt. Kartal … Olvass tovább