A Szentföld várja a pápát

XVI. Benedek a harmadik pápa, aki elzarándokol Jézus szülőföldjére, május 8-tól 15-ig. Elsőként VI. Pál 1964-ben, majd II. János Pál 2000-ben járt ott. „Megható és rendkívül fontos esemény lesz, amelyből a béke és a remény fuvallata árad majd” – nyilatkozta Simon Perez izraeli elnök.

Püspökök szolidaritása

A pápai levél visszhangja – Mély hálájukat fejezték ki a főpásztorok szerte a világon a Szentatya leveléért, amelyet a Szent X. Piusz Testvériséghez tartozó négy püspök kiközösítésének visszavonásáról írt.

Hírek

Magyarországi rendfőnöknők konferenciájának új elnöksége – A március 10-én tartott tavaszi közgyűlésen három évre megválasztották az új elnökségi tagokat. Az új elnök Sztrilich Ágnes SSS. Elnökségi tagok: Göcsei Rita SJC, Ulrik Monika SSND, Juhász K. Ágnes OPraem, valamint Kovács Piroska FDC.

Örökségünk továbbépítéséért

Jótékonysági koncert Kartal Ernő emlékére – Utolsó szavai, amelyeket testvérére és lelki testvéreire bízott, a nemzetért viselt aggodalmat és az istenbe vetett bizalmat fejezték ki. Életében mindenkivel szót értett, művészekkel, politikusokkal, egyszerű emberekkel, hajléktalanokkal, akikkel gyakran együtt ebédelt az őáltala alapított ingyenkonyhán. Szívén viselte a kisgyerekes családok ügyét, a helyi „Mocorgós” közösség lelkivezetője volt. Kartal … Olvass tovább

Lelki adoptálás a születendő gyermekekért

Ígérettétel az Egyetemi templomban – Az 1970-es években, Lengyelországból indult a kezdeményezés: lelki közösséget vállalni azokkal, akik szeretnék megtartani születendő gyermeküket, de azt csak küzdelmek árán, nehézségek közepette tehetik meg – egy ismeretlen édesanya magzatát „kísérni” kilenc hónapon át imádsággal, szentmisékkel, böjttel, lelki áldozatvállalással.

Ajándékai leszünk-e a világnak?

Konferencia a korszerű papképzésről – Az Országos Hivatásgondozó Intézet március 9. és 11. között a papi és szerzetesi élet karizmái témájában tartott konferenciát Egerben. „A papi szolgálat fontos része az isteni irgalmasság megjelenítése” – hangsúlyozta Bosák Nándor püspök, a találkozó vezetője.

A hét szentjei, ünnepei

Mongrovejói Szent Turibiusz püspök (Március 23.) – Spanyolországban született 1538-ban. Jogi licenciátust szerzett, kétévi működés után kinevezték a granadai inkvizíciós tanács elnökévé. Tisztelték és becsülték viselkedéséért és jámborságáért.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.