Megszólít-e a vers?

A közelgő költészet napján, április 11-én mindenekelőtt József Attila előtt rójuk le kegyeletünket, arra is gondolva, amit ő mondott mesterségéről, miszerint nem érdekelte a „költészet maga”.

Krisztus megtisztít

Barsi Balázs ferences szerzetes a húsvétról – fiataloknak – Terézváros szívében valaha egy szobácskányi fatemplom fogadta be a hívőket, akik nem röstelltek nagyot gondolni: a szomszédos telken tíz év alatt húzták fel – az időt, árvizeket álló – bazilika méretű Avilai Szent Teréz- templomot, amely két évszázad múltán, manapság – mikor kicsit szoktunk gondolni – is megtelik zsúfolásig egy-egy ünnepkor.

Paletta

 

    Hilarion Máté-passiója – Április 8-án, 19 órától a Szent István-bazilikában, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom- budapesti érsek köszöntőjével egyházzenei koncerten Budapesten is bemutatják Hilarion Alfejev püspök Máté-passióját. Szólisták: Cser Péter, Szabóki Tünde, Megyesi Schwartz Lúcia, Bundovics István, Anatolij Fokanov. Közreműködik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, vezényel: Antal Mátyás.

    Az orosz ortodox egyház fiatal püspökének 2006-ban írt művét sikerrel adták elő Rómában, Moszkvában, Torontóban, Melbourneben és a világ más nagyvárosaiban. (A belépés ingyenes. A koncertet a Mária Rádió egyenes adásban közvetíti.)

  

    Mozart Don Giovannija a Bécsi Állami Operaház vendégjátékában, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében szólal meg a Művészetek Palotája hangversenytermében április 5-én, 19 órától. Közreműködik: Ildebrando D'Arcangelo, Ain Anger, Krassimira Stoyanova, Francesco Meli, Aga Mikolaj, Wolfgang Bankl, Alexandra Reinprecht és Marcus Pelz. Vezényel: Fischer Ádám. (Diákigazolvánnyal rendelkezők az előadás előtt 300 forintért állóhelyre szóló belépőt válthatnak.)

    Befogadó Transylvánia címmel nyílt meg az Erdély Művészetéért Alapítvány kortárs művészek festményeit és szobrait bemutató kiállítása a Vármegye Galériában (Budapest V. kerület, Vármegye u. 11.). A tárlat május 26-ig, keddtől péntekig 10 és 18 óra között tekinthető meg.

    Bach János-passióját adják elő a budapesti Zeneakadémián április 8-án, 19.30 órától. Közreműködik: Szigetvári Dávid, Orendt Gyula, Celeng Mária, Vörös Szilvia, Megyesi Zoltán, Cser Krisztián; az Alma Mater Ének- és Zenekart Vashegyi György vezényli. (A jegybevételt a Zeneakadémia támogatására fordítják.)

    Hager Ritta Kossuth-díjas kárpitművész munkáiból nyílt kiállítás a Gödöllői Királyi Kastélyban Élő gobelin címmel. A tárlat április 26- ig, hétfő kivételével 10- től 17 óráig tekinthető meg.

    A Faludi-filmklub következő rendezvénye április 1-jén, 18.45-kor kezdődik az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Fábri-teremben Carl Theodor Dreyer 1964-ben készített Gertrúd című filmjét vetítik. Belépőjegyek 450 Ft-os áron a helyszínen, kezdés előtt válthatók.

    (www.faludiakademia.hu)  

Röviden

Kreacionizmus – fejlődéselmélet – Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek az osztrák tudományos akadémia konferenciáján kijelentette: az a felfogás, hogy Isten az élőlényeket közvetlen beavatkozással késszé teremtette, ugyanolyan abszurd, mint az, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.