Szentírás-magyarázat: Az új szövetség napja – Virágvasárnap – Mk 11,1–10 vagy Jn 12,12–16, illetve Mk 14,1 – 15,47

A mai ünnepen két evangéliumi szakasz hangzik fel: a körmenetben az első (Jézus jeruzsálemi bevonulása), a szentmise megszokott helyén pedig a passió. Mivel a nagyhéten többször módunk nyílik a szenvedéstörténet átelmélkedésére, figyelmünket most a bevonulásra összpontosítjuk.

Kapcsolódva a legősibb egyházba

Pécsi zarándokok a jeruzsálemi pátriárkánál – A pécsi egyházmegye idén ünnepli alapításának ezredik évfordulóját. A megemlékezések azonban nemcsak a múltról szólnak, sokkal inkább a jelent kívánják építeni.

Ajándék

Amikor a Miniszterelnöki Hivataltól megkaptam az előzetes értesítést arról, felterjesztettek Kossuth-díjra, feleségem már hosszú ideje súlyos beteg volt. 2004-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti-keresztjének átvételekor ő is ott volt mellettem a Parlamentben, és nagyon szeretett volna most is eljönni.

A pápa meghódította Afrikát

Az úrangyala imádság előtt, március 29-én XVI. Benedek pápa hálával szólt az afrikai egyház életvidámságáról, közösségeinek a szent iránti érzékéről, valamint a misszionáriusok gyümölcsöző munkájáról.

Svájci embermentő Pannonhalmán

Világ Népeinek Igaza kitüntetés Eduard Brunschweilernek – Pannonhalmán eddig is őrizte a történelmi emlékezet, és 2006 óta emléktábla is megörökítette Eduard Benedikt Brunschweiler 1944-es embermentő tevékenységét. A Vöröskereszt egykori megbízottja elnyerte a Világ Népeinek Igaza jeruzsálemi elismerést. A posztumusz kitüntetést Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet asszony adja át március 31-én Pannonhalmán.   Brunschweiler tevékenysége szorosan kötődik … Olvass tovább

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.