Svájci embermentő Pannonhalmán

Világ Népeinek Igaza kitüntetés Eduard Brunschweilernek – Pannonhalmán eddig is őrizte a történelmi emlékezet, és 2006 óta emléktábla is megörökítette Eduard Benedikt Brunschweiler 1944-es embermentő tevékenységét. A Vöröskereszt egykori megbízottja elnyerte a Világ Népeinek Igaza jeruzsálemi elismerést. A posztumusz kitüntetést Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet asszony adja át március 31-én Pannonhalmán.   Brunschweiler tevékenysége szorosan kötődik a pannonhalmi bencés főapátság üldözötteket mentő helytállásához. Történetét közelebbről Kelemen Krizosztom bemutatásával kell kezdenünk, aki a hahóti kovácsmester 1884-ben született fia volt. Barátságos, mély szívű, tépelődő, önmarcangoló embernek jellemezték a magyar-latin szakos szerzetes tanárt, aki különösen pesti tanár korában tett szert később igen hasznos, jó kapcsolatokra. 1933-tól töltötte be a főapáti tisztet, és nemcsak az ökumenikus törekvések korai képviselőjévé vált, hanem a szerzetesközösség élén a keresztény emberi magatartás példája is volt.

A főapátnak, összeköttetései segítségével, egy nappal a nyilas hatalomátvétel előtt sikerült a pannonhalmi főapátságot a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alá helyezni.

Ekkor lett a már Budapesten élő fiatal, sikeres, svájci textilgyáros, Eduard Brunschweiler (1910-1987) a pannonhalmi menedékhely vezetője. A főapáttal együtt életveszélyes akcióba kezdtek. A bencés közösséggel való együttműködés hatására tért a protestáns Brunschweiler katolikus hitre. Ezután vette fel a Benedek nevet.

A vészterhes hónapokban a Vöröskereszttel megjelölt tetejű főapátság épületében mintegy háromezer üldözöttet, köztük sok kisgyermeket sikerült megmenteni, táplálni, orvosi ellátásban részesíteni. Brunschweiler jó diplomáciai érzékével meghiúsította a nyilas és német próbálkozásokat, hogy behatoljanak, főhadiszállást alakítsanak ki a szent hegyen. 1945 tavaszán újabb menekülők százait kellett ellátni.

A svájci embermentőt aztán az oroszok elhurcolták, de szerencsére 1946-ban szabadon engedték, és elhagyhatta hazánkat. Néhány évig New Yorkban élt, majd Dél-Afrikában telepedett le. Ismét sikeres textilgyáros lett, és fellépett a rasszista apartheid- politika ellen. A bencésekkel haláláig megőrizte kapcsolatát.

Hetvenhét évesen, 1987-ben hunyt el a Dél-afrikai Köztársaságban. A mostani jeruzsálemi elismerést Szita Szabolcs professzor kutatómunkája és a Holokauszt Emlékközpont készítette elő és javasolta.