A pápa meghódította Afrikát

„Azért fohászkodom, hogy mennyei áldás hulljon az Afrikában elvetett magokra” – mondta a Szentatya a Szent Péter téren összegyűlt zarándokoknak. A pápa megjegyezte, két dolog tűnt fel számára afrikai útja során. Az egyik „az emberek arcán tükröződő öröm, annak az öröme, hogy Isten egyetlen családjához tartoznak”. A másik pedig „a szent iránti érzék, ami erősen érződött a liturgiákon. Ezt az afrikai népekre jellemző vonást szinte minden pillanatban tapasztaltam” – fogalmazott XVI. Benedek, majd így folytatta: „Ahol a misszionáriusok Jézushoz hasonlóan életüket adják az evangéliumért, ott mindig bőséges a termés. Csodálatos volt látni e férfiak és nők Krisztus iránti szeretetének gyümölcsét, és megtapasztalni, mennyire tisztelik őket a keresztények.”

Az úrangyala imádság után a Szentatya a Rómában élő afrikaiak – köztük a diákok – népes csoportját köszöntötte. (Zenit)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .