Ajándék

Saját erejéből ez már nem volt lehetséges, ezért megszerveztük, hogy egy mentőszolgálat segíti őt ebben. Sajnos, két nappal az annyira várt időpont előtt betegsége rosszabbra fordult, a Parlament helyett kórházba kellett vinni őt. A díj átadását követően nyomban hozzá siettem, és magammal vittem a kapott Kossuth-szobrot is. Hosszú ideig ültem az ágy mellett, kezemben a szoborral, amíg egyszer kinyitotta a szemét. Eléje tartottam a díjat, rátettem a kezét, megfogni már nem tudta. „Kicsikém, itt a Kossuth- szobor!” – mondtam, és ekkor szemét rá szegezve gyengén elmosolyodott. Egy örömteli pillanatra visszatért valahonnan, egy köztes világból, és megértette. Boldog volt, és számomra ez a bizonytalan, röpke mosoly jelentette a Kossuth-díj legnagyobb értékét. Két fiammal álltunk az ágy mellett…

Másnap, mintha csak éreztem volna, nagyon korán mentem be a kórházba. Már lefüggönyözött ágyat találtam, de feleségem még élt, nehezen, kapkodva lélegzett. Mellé ültem, megfogtam a kezét, beszéltem hozzá, és egy idő után láttam, amint légzése egyre lassul, szaggatottá válik, majd egészen abbamarad. Nem éreztem azt a hűvös suhanást, amit Fekete István oly kedvesen és meghatóan ír le a lélek távozásáról egy haldokló asszonnyal és a mellette ülő fecskével kapcsolatban, de tudtam, hogy abban a pillanatban lépett be a kapun, ami egy boldog, örök világba vezet. A Jóisten ajándéka volt, hogy részese lehetett örömömnek, láthatta a Kossuth- szobrot, de ajándék volt az is, hogy negyvennyolc évi boldog házasság után, a földi lét végén, a búcsú pillanatában is együtt lehettünk, egymás kezét foghattuk. Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..