„Az életünk csoda”

Hogyan változtatta meg Jim Caviezel életét az apaság – Mióta Jézust játszotta A passióban, nem lustálkodott. Ez derül ki a Catholic Digest című lap interjújából, amelyet a közelmúltban készítettek az életvédelem iránti elkötelezettségéről is közismert színésszel. Többek között aziránt érdeklődtek, hogy az apaság mennyiben változtatta meg az életét, és hogy Soraya M. megkövezése című új filmje, amely egy fiatal ártatlan iráni nő meggyilkolásáról szól, hogyan fogja megváltoztatni mások életét. Az alábbiakban a beszélgetés rövidített változatát adjuk közre.

Hazatér a máriapócsi kegykép

Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyés püspök vezetésével szeptember 5-én zarándoklat keretében viszik vissza Máriapócsra a Könnyező Mária-ikont, amelyet februárban a nemzeti kegyhelyen megkezdett felújítási munkálatok miatt ideiglenesen a hajdúdorogi székesegyházban helyeztek el.

Istennek beszélt a gyerekekről

Nagy Rozália Dolorosa irgalmas nővér – „Fiatalkoromban nem akartam szerzetes lenni. Amikor tizennyolc éves voltam, a plébános atya az akkori szokásokhoz híven azt mondta: vagy menjek férjhez, vagy legyek apáca. Mindkét életpályára nyitott voltam. Majd kialakul – gondoltam magamban. Közben lelki könyveket olvastam, és egyre inkább tudatosult bennem, hogy Isten szolgálata milyen szép dolog.

A papok éve: Tizenkettővé alkotta őket

A reformáció egyházai három okból kifolyólag nem fogadják el, hogy az egyházban szükség van papokra. Arra hivatkoznak, hogy az Újszövetség egyedüli főpapja Jézus Krisztus, és a Szentírásban az egyházi tisztségviselőkre vonatkozólag sohasem szerepel a pap elnevezés, amely abban a korban a zsidóknál és a pogányoknál az áldozatot bemutató papság szokásos megnevezése volt.

Ha megismerjük egymás értékeit…

Fesztivál Taliándörögdön – Zöld zugoly, Srámli kert, Klastrom Színpad, Francia udvar, Ősök és Esélyek Háza –néhány helyszín, amely programjaival oly sokakat vonzott a közelmúltban Taliándörögdre. A hétszáz lelkes, Veszprém megyei falu rendezvénysorozata hagyományteremtő szándékkal szerveződött, és a szórakozás, a művelődés, a kultúra és az ismeretterjesztés különösen jó arányban volt jelen a tíznapos Dörögdi Fesztiválon.

Gránátalma, a termékenység szimbóluma

A Közel-Kelet és a mediterrán régió legendás növénye az utóbbi évtizedben meghódította a hobbikertészeket, különösen a növény törpe változata, amelyet cserepes dísznövényként kínálnak a kertészetek. Latin neve (Punica granatum) arra utal, hogy az ókori Karthágóban már a punok is termesztették, feltehetően nemcsak díszítő értéke miatt, hanem gyümölcséért is. A gránátalma olykor fél kiló súlyt is elérő gyümölcsei üdítő ízűek, a magokat körülvevő kocsonyás állagú levet préselik ki és fogyasztják üdítőitalként. A gyümölcsöt kemény páncélos héj borítja, belül rengeteg szalmasárga maggal, emiatt a termékenység szimbólumával ruházták fel.

Amire az országnak nagy szüksége van…

Konferencia az egyházi iskolákról Piliscsabán – Egyházi iskolák a köz szolgálatában címmel rendeztek konferenciát augusztus 26-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai kampuszán az egyházi iskolák újraindulásának huszadik évfordulója alkalmából. A Bölcsészettudományi Kar Stephaneum-épületének dísztermében rendezett ünnepi megemlékezés szervezésében közreműködött a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatásügyi Irodája és az evangélikus Oktatási és Iskolai Osztály is.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.