A papok éve: Tizenkettővé alkotta őket

Gyakran hangoztatják azt is, hogy az apostol tanítása szerint minden megkeresztelt részesedik Krisztus papságából (1Pét 2,9).  Nyilvánvaló, hogy a hívek általános papsága nem mond ellent a szolgálati papságról szóló katolikus tanításnak. Az sem elégséges ok a papi szolgálat elvetésére, hogy az Újszövetség egyik szövege sem adja a pap nevet a születő egyház egyik vagy másik elöljárójának. Minden keresztény – a keresztség következtében –részesül az egyház papi küldetésében, de ez nem zárja ki, hogy a papi funkció gyakorlása az egyház tagjainál különböző módon történjék. Ezt hangsúlyozza a nagycsütörtöki krizmaszentelési mise prefációja is: „Bár Krisztus egész megváltott népét királyi papsággá tette, de testvéri szeretetből egyeseket kiválaszt, hogy a kézrátétel által szolgálatának részesévé váljanak.”Az Efezusi levél tanítja, hogy az egyház épületében egyeseknek különleges jelentősége van, mert az egyház alapjaként különleges módon járulnak hozzá az „épület” építéséhez (Ef 2,19-22). Jézus azért választ ki tisztségviselőket (apostolok, evangélisták, pásztorok, tanítók), hogy „alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából” (Ef 4,11-12).
A szolgálati papság létjogosultságát az apostolok kiválasztásánál kell kezdenünk. Isten újszövetségi népének, az új szövetség ezen egyetemes papságának szolgálatára nyilvános működése kezdetén Jézus kiválasztotta az apostolokat, tudatosan megalkotta belőlük az apostoli közösségét: „Tizenkettőt választott ki, hogy társai legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az evangéliumot” (Mk 3,14). A megfogalmazás: „tizenkettővé (dódeka) alkotta őket” (Mk 3,13) is jól mutatja, hogy az apostoli közösség egy intézmény, sőt eszkatologikus intézmény, ami azt jelenti, hogy az egyház egész idejére szólóan jelentős. Az ószövetségi választott nép tizenkét törzsből álló nemzet volt. A Jézus által rendelt tizenkét apostol a Jézuson alapuló új választott jelképe és fundamentuma, és nélkülözhetetlen eleme. Látszik, hogy Jézus tudatosan akarta az apostoli szolgálat tisztségét az egyházban.

Figyelemre méltó, hogy Jézus egyenként hívja meg az apostolokat (Mk 17,19), az apostolok közössége egyértelműen elkülönül a többi tanítványtól, illetve más tanítványi csoportoktól (például a „hetvenkettőtől” – lásd Lk 10), és Jézus sajátos küldetésre választja ki őket: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21). A „tizenkettőt” gondosan tanítja, felkészíti őket az Isten országa titkainak ismeretére (Mk 4,11), parancsot ad nekik a tanításra és a keresztelésre (Mk 28,19), gyógyító és bűnbocsátó hatalmat kapnak tőle (Jn 20,22), rájuk bízza az Eucharisztia megünneplését (Lk 22,19). Az Eucharisztiára vonatkozó felhatalmazás különösen is fontos, hiszen arra utal, hogy a papság az Eucharisztia alapításának pillanatában és vele együtt született. Azt is mondhatjuk, hogy az „Eucharisztia a papság szentségének legfőbb és központi indoka” (Ecclesia de Eucharistia, 31). Jézus bevonja az apostolokat főpapi és közvetítői tisztébe. Mennybemenetele előtt – főként a nagy missziós parancsban (Mt 28,18-20) az Atyától kapott küldetését adta át az apostoloknak. Rájuk bízta művét, Isten országának hirdetését: „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Azt is látjuk, hogy speciális módon alkalmassá is teszi az apostolokat erre a küldetésre: az Atyától, aki őt megszentelte (Jn 10,36) az apostolok megszentelését kéri (Jn 17,17-19), a Szentlelket kiárasztja rájuk, hogy megbízatásukat teljesíteni tudják (Jn 20,22), és megígéri, hogy segítségével velük marad a világ végezetéig (Mt 28,20). Tanításukkal teljesen azonosítja magát (Lk 10,16). Mindennek az apostolok tudatában vannak, ezért nyilatkoznak így: „Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk” (2Kor 5,20).

A páli levelekben azt is megfigyelhetjük, hogy az Újszövetség az apostoli szolgálatot papi jellegű tevékenységnek is tekintette. Pál az apostolokat mint az evangélium hirdetőit a jeruzsálemi templom papjaival állítja párhuzamba (Kor 9,13-14). A rómaiakhoz írt levélben az apostoli tevékenységet kultikus fogalmakkal írja le (Róm 15,16). A szövegben szereplő „szolga” főnév ugyan általános értelmű, de a szentély szolgálattevőit is jelenti. A„szent szolgálatot végezni” (hierurgeó) ige viszont kizárólag liturgikus cselekményt jelöl, s többnyire az áldozatbemutatásra vonatkozik. Arra következtethetünk tehát, hogy az apostol szerint az ő papi szolgálata teszi lehetővé, hogy a pogányok Istennek tetsző áldozattá váljanak. Joggal valljuk tehát, hogy az apostolok utódai – Krisztus szándéka szerint – mint papok végzik szolgálatukat az egyházban.

(Folytatjuk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..