Gránátalma, a termékenység szimbóluma

A gránátalma lombhullató cserje vagy fa, három-négy méteresre is megnő. Törpe változata 60-100 centiméter magas lesz csupán, ezért kiválóan alkalmas edényes termesztésre is. Világosbarna ágai olyan vékonyak, hogy még a virágok súlya is lehajlítja. Március elején kezd kizöldülni a bokor: halványzöld, ékvállú, keskeny levelei üdén csillognak. A virágok általában nyár derekán jelennek meg a levelek hónaljában és a hajtáscsúcson. Kezdetben vaskos csészelevelek láthatók, és amint ezek felnyílnak, akkor bomlanak ki a kezdetben gyűrött, később kisimuló kárminvörös szirmok, közepükben aranysárga porzók tűnnek elő. A virágzás késő őszig tart, olykor gyümölcsöket is érlel a fa.

Nevelése

Nem igényel különleges körülményeket és szakértelmet. Laza, tápdús, középkötött földbe kell ültetni. Tűző napon, bőséges öntözéssel hamarosan csinos bokorrá fejlődik. Trágyázni nem szükséges, de ha két-három hetenként virágzást serkentő tápoldattal öntözik a nyári időszakban, sokkal több virág alakul ki rajta. Erőteljesen kell viszont metszeni: a befelé növő vékony ágakat le kell vágni, hogy a többi szabadon fejlődhessék. A tél beállta előtt, amikor már lombját vesztette, célszerű a tövét szalmával, fűkaszálékkal takarni, mert mégiscsak délszaki növény. Napsütötte fal elé ültetve csökken az elfagyás veszélye. A cserépben nevelt törpe gránátalmát fagymentes helyen kell teleltetni.

Szaporítása

Eredményes magvetéssel és félfás hajtás gyökereztetésével egyaránt. Dugványgyökereztetéshez most, a nyári időszak végén lássunk neki: a 20 centiméteres, félfás ágakról el kell távolítani a levelek nagy részét, elegendő két-hármat a hajtáscsúcson vagy az ágon hagyni. Nyirkos homok és tőzeg egyenlő arányú keverékébe kell tűzni. Szórt fényben, húsz fokon, valamennyi párában négy hét alatt megkezdődik a gyökérképződés és őszre már külön cserepekbe ültethetők az új növények.

  

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .