Értékőrző közösség elismerése

Szent István Érdemrend és Díj átadása Székesfehérváron – Hatodik alkalommal került sor az Államalapító Szent István Érdemrend és Díj átadására, amelyet az alapítók évről évre olyan székesfehérvári személynek ítélnek oda, aki sokat tett első királyunk életművének folytatásáért, valamint munkáját Székesfehérvár polgárai példaértékűnek tartják. Idén először kapta intézmény, vagyis egy közösség az érdemrendet és díjat. Az alapítvány díjbizottsága a Ciszterci Szent István Gimnáziumot találta érdemesnek az elismerésre.

Ünnep a Szentkút völgyében

A Szűz Mária-kápolna felszentelésének évfordulóján – Az Ecséd szélén található festői Szentkút völgyében augusztus 16-án tartották meg a Nagyboldogasszony-ünnepi szentmisét, amelynek keretében megemlékeztek a helyi Szűz Mária-kápolna felszentelésének ötödik évfordulójáról. Az ünnepi szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be, Utassy Vilmos esperes, Kádár István apát, kanonok, Bárdos Krisztián érseki titkár, valamint Somodi János címzetes kanonok és Kocsis Sándor plébános koncelebrált.

A befogadás napja

Húszéves a máltai szeretetszolgálat – Húsz esztendővel ezelőtt néhányan összeverődtünk Dessewffy László körül, aki a külföldön élő máltai lovagok által küldött segélyszállítmányok ügyeit intézte.

Állami kitüntetést kapott Majnek Antal püspök

Sólyom László köztársasági elnök megbízásából magyar állami kitüntetéseket adtak át augusztus 20-án Ungváron. Majnek Antal, a munkácsi egyházmegye püspöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Bársony András kijevi magyar nagykövettől. A püspök a kárpátaljai magyarság önazonosságának megőrzéséért végzett fáradozásáért, valamint karitatív tevékenységéért kapta az elismerést.

A keresztény értelmiségi – társadalmi tényező

A húszéves KÉSZ országos találkozója – A Keresztény Értelmiségiek Szövetségét (KÉSZ) húsz esztendővel ezelőtt alapította Csanád Béla, a Hittudományi Akadémia professzora. Halála után az egyesület Osztie Zoltán plébánost, teológiai tanárt választotta elnökévé. Most, két évtizeddel a megalakulás után a KÉSZ-nek nyolcvannégy helyi szervezete és közel hatezer tagja van, akik jubileumi rendezvényekkel emlékeznek az elmúlt időre, az egyesület megalakulására.

A nemzet és az egyház őssejtje a család

Joachim Meisner ünnepi homíliája – Szent István napján Erdő Péter bíboros, prímás, érsek és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatták be az ünnepi szentmisét a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Erdő Péter meghívásának eleget téve a homíliát Joachim Meisner bíboros, érsek mondta. Az alábbiakban közöljük a kölni érsek ünnepi szentbeszédét.

A tavat átölelve

Élő rózsafüzér a Balaton körül – Bizonyára már mindenki látott a televízióban időjárás-jelentést. Nyáron, a képernyőn megjelenik a Balaton körvonala is, külön jelölik, hol van Siófok, Almádi, Tihany vagy Keszthely. A képernyőt figyelve Radnóti Miklós szavai juthatnak eszünkbe: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…”

Hűséggel – Isten nagyobb dicsőségére

Bálint Józsefre emlékezünk – „Jezsuitaként elsősorban pap, lelkipásztor akartam lenni. Életem nagy élménye, amikor egyszer éjjel hívtak ki egy haldoklóhoz egy Szeged melletti tanyára. Ekkor tapasztaltam meg, hogy amikor már senki nem segíthet, a pap még mindig tehet valamit” – nyilatkozta három éve, gyémántmiséje alkalmából lapunknak adott interjújában Bálint József jezsuita szerzetes.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.