Együtt…
Világi apostolok és lelkipásztorok – Az Világi Apostolok Közösségének (VAK) ötödik nyári konferenciájára a lelkipásztori munkatársak a papság képviselőit is meghívták kerekasztal-beszélgetésre. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, a lelkipásztori munkatársak fontos feladatokat látnak el főként a kicsi, periférián lévő plébániákon.
Százötven éve jel
„És készítsetek számomra szentélyt, hogy közöttetek lakozzam” – áll a Mózes II. könyvéből vett idézet az 1859. szeptember 6-án felavatott, romantikus, bizánci-mór stílusú Dohány utcai nagyzsinagóga főbejárata felett, a jeruzsálemi templom Jakhint és Boázt jelképező két bronzoszlopára utaló hagymakupolás tornyok között. A német származású, kiváló bécsi építész, Ludwig Förster nem pusztán a közel-keleti templomokra utaló orientalista stílusjegyeket akarta Pest klasszicista házai közé varázsolni a XIX. század közepén.
Tanulni és sugározni
Huszonöt éves a budai bencés tanulmányi ház – Rózsavölgy – csendes, barátságos vidék a főváros XI. kerületében, a Kelenföldi pályaudvar fölött. Az autóbuszok megállnak a Kápolna utcánál, ahol a sarkon valóban kéttornyú, kicsiny istenháza áll, mellette pedig a bencés rend Pax tanulmányi házának bejárata.
Milyen volt az ősi apátság?
Középkori romokat tártak fel Zircen – Ünnepélyes keretek között mutatták be augusztus végén Zircen az 1182-ben III. Béla király által alapított ősi ciszterci apátság feltárt és mostanra restaurált keleti szárnyának romjait a mai kolostorépület mögött, az udvaron.
Jegyzet: Üzenet a hegyről
Van az emlékezésnek számos formája, de mindegyik akkor igazi, ha egyazon benső érzés vezényli, amely összeköt korokat és távolságokat, s valamiként az esztétikumot érintő hármasság örömét is nyújtja: a szépségét, a jóságét és az igazságét.
A rozsdamentes világ tanúja
Lipp László atya halálára (1948-2009) – Ferences szerzetes szeretett volna lenni. Diákként az atyák álltak előtte papi példaképként, nem csoda, ha ő is Szent Ferenc kisebb testvéreinek közösségére vágyott. Akkoriban azonban az Állami Egyházügyi Hivatal korlátozta az évente fölvehető szerzetesjelöltek számát. Nem fért bele ebbe a keretbe, a hivatást azonban – amely egyben küldetés – nem vehették el tőle. Egyházmegyés pap lett, s az ország László atyaként ismerte meg.
Könyvespolcra: Rózsafüzéres költészet és ferences misztériumjátékok
A ferences rend pápai jóváhagyásának 800. évfordulója alkalmából két rangos tudományos munka látott napvilágot augusztus utolsó napjaiban. Medgyesy S. Norbert irodalomtörténész a XVIII. századi csíksomlyói ferences iskoladrámák művelődés- és lelkiségtörténeti hátterének és forrásainak a vizsgálatára vállalkozik, Soós Sándorné tudományos kutató, a szentendrei ferences gimnázium tanára pedig a rózsafüzér imádság történetét és a magyar irodalomra gyakorolt hatását mutatja be.