A „pápák városa” és Szent Erzsébet

A Szentatya Viterbóban – XVI. Benedek szeptember 6-án látogat el a Rómától 85 kilométerre északra fekvő Viterbóba, amely szorosan kötődik a pápaság történetéhez. 1145 és 1292 között tizenhat pápa élt hosszabb-rövidebb ideig a városban, mely 1254 és 1281 között hivatalosan is a pápaság székhelye volt, ez idő alatt nyolc pápa követte egymást.

A magyar örökségért

A Magyar Örökség- és BBC Silver Rose-díjas nyíregyházi Pro Musica Leánykar jótékonysági hangversenyt ad Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezényletével a Magyar Örökség és az Európa Egyesület javára szeptember 12-én, délelőtt 11 órától a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templomban.

Egy barátság évfordulójára

Salzburgi beszélgetés Daniel Barenboimmal – Zongoraművészként és karmesterként egyformán ismeri és elismeri a világ az 1942-ben, Buenos Airesben született Daniel Barenboimot. Szülei zongoratanárok voltak, képzése így a „családban maradt”. Csodagyereknek tartották; hatéves korában debütált egy Beethoven- és Prokofjev-koncerttel. 1953-ban megnyerte az Amerikai-Izraeli Kulturális Alapítvány nagydíját, amelynek párizsi tanulmányait köszönhette. Izraelbe települt, majd Amerikában tanult.

„A megismerés mindig esemény”

Rimini Meeting – harmincadszor – Harmincadik alkalommal került sor Riminiben augusztus 23. és 29. között a Comunione e Liberazione mozgalom szervezésében a meetingre (találkozó), amelynek idei mottója ez volt: „A megismerés mindig esemény.” A megnyitó szentmisén mintegy tízezren vettek részt. Elöljáróban felolvasták Tarcisio Bertone bíboros államtitkár XVI. Benedek pápa nevében a szervezőknek és résztvevőknek küldött üzenetét.

Hírek

A papnevelés aktuális kérdéseiről – Beer Miklós váci püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szemináriumi bizottságának elnöke vezetésével gyűltek össze Szegeden a hazai papnevelő intézetek elöljárói augusztus 24. és 25. között, hogy a papnevelés aktuális kérdéseiről tárgyaljanak.

Pedagógus lelki nap

Pedagógus lelki napot tartottak Ternyák Csaba egri érsek fővédnökségével augusztus 28-án Mezőkövesden. Az egyházmegye oktatási intézményeiből kétszázötvenen érkeztek a rendezvényre.

Válság, megváltás, gyógyítás

Ez volt a témája a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága konferenciájának, amelynek a Miskolci Egyetem adott otthont. A város és az egyetem vezetői szívesen fogadták be a tizenötödik alkalommal megrendezett programot, amelyen több helyi orvos is az előadók között szerepelt.

Kispapjaival kirándult a főpásztor

„A püspök az első, aki a papnevelésben Krisztust képviseli…. – írta II. János Pál pápa Pastores dabo vobis kezdetű apostoli buzdításában. A szombathelyi egyházmegyei hivatásgondozó bizottság ezt a buzdítást követte, amikor megszervezte augusztus 21-én az egyházmegye kispapjainak a főpásztor vezetésével tett közös kirándulását Kőszeg-hegyaljára.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.