Igent mondani, győztesen

Imaestek a Kárpát-medencében a tiszta szerelemért – A fiatalok tiszta szerelem melletti elköteleződéséért szervezett újra imaestet az Országos Lelkipásztori Intézet a Nyolc Boldogság katolikus közösség és helyi önkéntesek segítségével. Az immár Kárpát-medencei szintű eseménnyé bővülő kezdeményezés szeptember 23-án zajlott szentségimádásokkal, közösségi imákkal, tanúságtételekkel, szentmisékkel Budapest, Debrecen,

Az alapoktól újra…

Lelkigyakorlat egyszülős családok számára – A Jézus Szíve (Népleányok) Társaság gyermeküket egyedül nevelő szülők számára szervezett – a tavalyi után másodszor – lelkigyakorlatot Kulcsár Apollónia nővér vezetésével a tahi Szív Lelkiségi Központban, szeptember utolsó hétvégéjén. A szülők gyermekeiket is elhozhatták, akikkel önkéntesek foglalkoztak korcsoportonként. A szerzetesrend apostoli munkájának már az alapítástól kezdve középpontjában állt a családok segítése, különösen a nők képzése révén.

Ünnepelni és misszionálni

Októberi imaszándékok – Általános szándék: Hogy a vasárnapot olyan napnak éljük meg, amelyen a keresztények egybegyűlnek a feltámadott Úr megünneplésére, részesedve az Eucharisztia asztalközösségében. Korunkban égető szükségünk van arra, hogy a vasárnapot újraértékeljük. A vasárnap alapvetően a család napja (megpihenés, együttlét, közös emberi, családi programok), keresztény jellege szerint pedig az Úr napja, az Eucharisztia napja.

Az „önszekularizáció” tévedése

Brazil püspökök jártak nemrégiben ad limina látogatáson a Vatikánban. Hozzájuk szólva XVI. Benedek pápa a II. vatikáni zsinatot követő „önszekularizáció” veszélyéről is beszélt. Bizonyos egyházi csoportok összetévesztették a világ felé való nyitást – amelyet a II. vatikáni zsinat is szorgalmazott – a szekularizálódással. Mivel a szekularizációban felfedezni véltek olyan keresztény értékeket, mint az egyenlőség, a szabadság, a szolidaritás, a világgal való együttműködés lehetséges területeit keresve engedményekre is hajlandónak mutatkoztak. Ennek jegyében egyes egyházi vezetők a közvélemény elvárásainak megfelelően nyilatkoztak, miközben hallgattak az olyan hitbéli alapigazságokról, mint a bűn, a kegyelem, az Isten felé forduló élet és a végső dolgok.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.