Az 1495-ben Portugáliában született Ciudad János kalandos, nehéz élet után negyvenkét évesen, Avilai János prédikációi nyomán ismerte fel igazi hivatását, a szükséget szenvedő betegek segítését, ápolását. Házat bérelt, koldulásból szerezte meg a szükségeseket, és ápolta betegeit. Hamarosan „istenesnek” kezdték nevezni, és az emberek maguk hozták el hozzá adományaikat. Egyre több segítőtárs is szegődött mellé. Rendi szabályzatuk szerint az irgalmas szerzetesek többsége nem pap, hanem orvos, gyógyszerész, betegápoló. Rendházanként csak egy-két pap van köztük. Az irgalmas betegápoló rend gyors növekedésnek indult. 1700-ban már 16 rendtartományban 288 kórházuk volt. Hazánkban a XVII. század közepén telepedtek meg. 1650-től 1834-ig 14 kórházat, patikát és rendházat létesítettek. Kórházaik egy része később közkórházzá lett. Amikor 1950-ben a kommunista hatalom a magyarországi szerzetesek többségétől, így az irgalmasoktól is megvonta a működési engedélyt, öt kórházban 50 rendtag 1177 beteget ápolt. Nemcsak a beteg emberek, de az egész beteg magyar egészségügy számára fontos volna megerősödésük, tevékenységük evangéliumi üzenete. A rend 1989-ben kezdődő újjászervezése során Pécsett a tudományegyetemmel együttműködve végzik munkájukat a testvérek, Budán pedig az Irgalmas Kórház társadalombiztosítási szerződés alapján dolgozik. A váci kórházat a máltai szeretetszolgálattal közösen működtetik. A rend megbízott vezetője Kozma Imre atya.
