Megbékélés a keresztény hit jegyében

Szlovák imákról és közös történelemről Esztergomban – Az Esztergomi Hittudományi Főiskola könyvtárában, a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány estjén szlovák imádságokról és énekekről tartott előadást Käfer István professzor. A magyarországi szlavisztika kiemelkedő szaktekintélye számos adatolt példa segítségével mutatta be, hogyan imádkozott a szlovákság – mint a Regnum Hungariae egyik etnikuma – az évszázadok folyamán.

Húsz éve történt: Gorbacsov a Szentatyánál

„Hány hadosztálya van a pápának?” – tette fel a gondolkodására jellemző kérdést a XX. század egyik tömeggyilkos diktátora, Sztálin, amikor a pápa nemzetközi tekintélyéről esett szó. Halála után harminchat évvel, 1989. december 1-jén első ízben jelentkezett pápai kihallgatásra egyik utóda, Mihail Gorbacsov szovjet pártvezér.

Az Olvasó írja

A szervező lelkész – László atyát, Lipp Lászlót személyesen 1999 szeptemberében ismertem meg, amikor feleségemmel részt vettünk egy általa szervezett és vezetett szentföldi zarándokúton. Ez a zarándokút azóta is felejthetetlen élmény, amely nem kis mértékben László atya kiváló szervező és igazi lelkészi tevékenységének köszönhető. Úgy szoktam emlegetni ezt az utat, hogy akkor és ott a Bibliában jártam – az egész csoportban én voltam az egyetlen nem római katolikus vallású.

Könyvespolcra: Itt és most

Tegyük a szívünkre kezünket: képesek vagyunk-e tartósan a jelenben lenni? Megélni a pillanatot, teljes odaadással tenni, amit éppen teszünk, teljes mélységében átérezni, amit éppen érzünk, teljes figyelmünkkel fordulni a másik ember felé, és tudatosan Isten szerető jelenlétébe helyezni életünk momentumait – egyiket a másik után.

Álmodik a múlt: Kifordított bundában

A betlehemezés hazánkban többszereplős, népszerű és elterjedt karácsonyi dramatikus játék, amely valaha iskolai előadás céljára készült. A játék egyik főszereplője csaknem mindenütt a süket öreg pásztor, akinek tréfás félreértései a humor – néhol a vaskos humor – forrását képezik. Vagyis bőven van nevetés, amelyről így „tudósít” az egyik szöveg:

Tűnődés a hétről: Az erőt adó advent

Igen sokszor átérezzük, mennyire telített állapot a várakozás. Napokkal előbb megkezdődik a takarítás, pedig a várt vendégek még sehol sincsenek. A gondos háziasszony számba veszi a készítendőket, feljegyzi a teendőket, bevásárolni küldi férjét, s ahogy közeledik az óra, mindenki furcsa izgalmat érez. Nem félelem ez, sokkal inkább a beteljesedésére váró szeretet melege.

Nagyvilág

A latin-amerikai új evangelizáció – A Püspöki Szinódus főtitkársága Amerikával foglalkozó különleges tanácsa novemberi ülésének egyik fő témája a szinódus Amerikával foglalkozó, 1997-es különleges közgyűlése volt. A novemberi ülésen aggodalommal szóltak a latin-amerikai földrész problémáiról, mint a kábítószer-kereskedelem, a pénzmosás, az elterjedt korrupció, az erőszak és a fegyverek széles körű használata. Ígéretesnek nevezték ugyanakkor a nagy kontinentális missziót, amely Latin-Amerika országaiban folyik, s amelynek célja az új evangelizáció előmozdítása. Reményre ad okot az egyház számos lelkipásztori kezdeményezése, szolidaritása a szegények iránt.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.