A könyvalkotó a pápánál járt
Már három munkája bekerült a vatikáni könyvtárba – Már három díszes könyvritkaság került a szekszárdi Schöck Gyula műhelyéből a vatikáni könyvtárba. A legutóbbi átadásakor a könyvalkotó is ott volt a pápai audiencián.
Már három munkája bekerült a vatikáni könyvtárba – Már három díszes könyvritkaság került a szekszárdi Schöck Gyula műhelyéből a vatikáni könyvtárba. A legutóbbi átadásakor a könyvalkotó is ott volt a pápai audiencián.
Együttmûködési megállapodás jött létre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei büntetés-végrehajtási intézet és a debrecen-nyíregyházi püspöki hivatal között decemberben.
Veisz Mária Claudia szervita nővér – „Itt laktam gyerekkoromban Győrben, a mostani rendház melletti telken állt a házunk. A megváltós nővérek neveltek óvodáskoromtól, hívást éreztem a szerzetesi életre, és először a karmelitáknál, majd a megváltósoknál próbálkoztam.
Karácsony napján a pápa a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer ember előtt mondta el üzenetét. Szokás szerint számos nyelven köszöntötte a híveket, magyarul is.
Általános szándék: A fiatalok és a tömegtájékoztatási eszközök – 2010-től kezdve maga a pápa a havi szándékoknak olyan jegyzékét teszi közzé, amelyben minden szándéknak kettős megfogalmazása szerepel; az egyik, a rövidebb, nagyon megfelel arra, hogy ismertetésünkhöz címnek vegyük, a másikat pedig, amely fohászként fogalmazódik meg, belefoglaljuk az ismertetésbe.
Karácsony előtt XVI. Benedek pápa felhatalmazta a Szenttéavatási Kongregációt arra, hogy tegye közzé a XII. Piusz és II. János Pál pápa és további személy szentté, illetve boldoggá avatására vonatkozó rendeleteket.
Nyolcvan éve érkeztek az ázsiai országba – A XX. század első felében a magyar ferencesek rendkívül dinamikusan fejlődtek, sok hivatásuk volt, számos új rendházat alapítottak, és egyre több településen kapcsolódtak be a lelkipásztori munkába.
XVI. Benedek pápa – Az imádság által a Szentatya csatlakozik hozzátok, akik a taizéi közösség meghívására összegyűltetek Poznanban, elődje, II. János Pál pápa hazájában.