A hét szentjei

Árpád-házi Szent Margit szűz (Január 18.) – Apja, IV. Béla király fogadalmat tett, ha Isten megmenti az országot a tatároktól, születendő gyermeküket neki szenteli. Veszprémben domonkos nővérek nevelték, majd a Nyulak szigetén (ma Margit-sziget) épült kolostorban fogadalmat tett 1254-ben. A vezeklésnek és a keresztény szeretet gyakorlásának szentelte egész életét. Itt halt meg 1270-ben. XII. Piusz pápa 1943. november 19-én avatta szentté.

Liturgia: Az énekekről (Præorator 10.)

Semmi nem lehet a szent cselekményekben annál ünnepibb vagy kedvesebb, mint amikor a közösség egységben fejezi ki énekével hitét és áhítatát – olvassuk a Musicam sacram kezdetű, 1967-ben kiadott instrukcióban. Ennek az alapelvnek kellett megvalósulnia akkor is, amikor a Præoratort, a liturgikus vezérkönyvet a szerkesztőbizottság összeállította. Természetesen az instrukció ezután felsorolja az ének számos formáját, amelyeket az említett könyv szertartásaiban alkalmazni kell, illetve lehetséges.

Homíliavázlat: Karizmák az egyházban

Krisztus egyházát, misztikus Testét a Szentlélek élteti. A Feltámadott Lelke által kiárad a megkereszteltek szívébe az isteni szeretet (ez a kegyelem), így már most a megkezdett örök életet élik. Szent Pál az első Korintusi levél 12. fejezetében a test allegóriáját használva kifejti, hogy Krisztus egyetlen Testében az egyes tagoknak különböző szerepe, megbízatása van, és az Úr ezért még különleges lelki adományokat, karizmákat is osztogat: mint a hit, bölcsesség, prófétálás, gyógyítás, nyelveken beszélés.

Egyetemi lelkészségek találkozója

Második alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei egyetemi lelkészségek találkozóját (KELET) február 5. és 7. között az esztergomi Szent Adalbert Központban a Műegyetemi Katolikus Közösség szervezésében, Erdő Péter bíboros támogatásával. A jelentkezési határidő a rendezvényre: január 24.

Szentírás-magyarázat: Az ünnep csodája – Évközi 2. vasárnap – Jn 2,1-12

Az előszó, Keresztelő János tanúságtétele, az első tanítványok meghívása után kissé meglepetten értesülünk arról, hogy János evangélista szerint Jézus nyilvános működése menyegzőn kezdődik, ráadásul „borcsodával”. Olyan csodáról hallunk, amely a szó szoros értelmében „ajándék”, amely révén Jézus – szükséghelyzetben, előre nem látott módon – bőséges javakat bocsát rendelkezésre.

A hit virága

Élménybeszámoló a poznani találkozóról – Minden év végi taizéi találkozón fakultatív programokból választhatnak a fiatal zarándokok a délutáni órákban. Ezek a programok egy időben zajlanak a város legkülönbözőbb pontjain. Valamelyik nap ebéd után zarándoktársammal kinyitottuk a találkozó rendezvényeit ismertető füzetünket, és felkeltette figyelmünket az egyik előadás címe, amely így szólt: Ábrahám a mi ősatyánk.

Kapcsolat egy kattintásra?

A fejlődő személyiség és az internet – XVI. Benedek pápa januárban aktuális imaszándékot fogalmazott meg (Új Ember, 2010. január 3., 8. oldal – a szerk.), melyben arra kér: imádkozzunk azért, hogy „a fiatalok képesek legyenek felhasználni a modern tömegtájékoztatási eszközöket személyes fejlődésük és a társadalom szolgálatára való jobb felkészülésük javára”.

Húsz éve történt: Egyesület

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége(KÉSZ) – A lelkiismereti és vallásszabadságról húsz éve meghozott, 1990. évi IV. törvény kapcsán arról érdeklődtünk, mennyiben sikerült a törvényben megfogalmazott lehetőségekkel élve – a missziós parancsnak megfelelően, az evangélium szellemében – helyreállítani, illetve kiszélesíteni egyházunk életét az elmúlt húsz évben.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.