Világpremier bibliai gondolatokkal

Mózes és Áron a Művészetek Palotájában – Arnold Schönberg: Mózes és Áron. Oratorikus dráma, kísérletezés, zenés vallásfilozófiai értekezés…? Nehéz eldönteni. Egy biztos: mérföldkő. Vagy zsákutca, amelybe azonban mindenképpen érdemes betévedni; különösen, ha jó alkalom van rá.

Mindig eggyel több ötlete volt…

Endrődi Emma Rita nővér – „Templomot szerető gyerek voltam, szívesen vettem részt az egyházközség életében. Később, a fővárosba kerülve mint diáklány lelkesen bekapcsolódtam az akkor alakulófélben lévő Szent Rita-egyházközség munkájába. Úgy éreztem, ha lenne egy olyan intézmény, ahol teljes állásban az egyházközségben dolgozhatnék, örömmel végezném ezt a munkát. Ez a vágyam egyetemi éveim alatt teljesült, amikor találkoztam valakivel, aki az Egyházközségi Nővérek Társaságának tagja volt” – mesél hivatásának kezdetéről Endrődi Emma Rita nővér.

Jogászok – a közjó szolgálatában

Nyílt nap a katolikus egyetemen – A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara minden évben nyílt napot rendez az érdeklődő fiataloknak a felsőoktatási intézményekbe jelentkezés időszakában. A kar jelmondata: Az igazság és a közjó szolgálatában.

Püspöki küldöttség a Szentföldön

A béke csak az igazságosságra törekedve érhető el – nyilatkozták hatnapos szentföldi útjuk végén az európai és az egyesült államokbeli püspökök. Az erőszak, a bizonytalanság, a házrombolások, a vízumproblémák, a földkisajátítások, az elválasztó fal problémájával foglalkoztak útjuk során a püspökök, tárgyaltak a palesztin állam létrejöttének akadályairól és a keresztények szentföldi jelenlétéről.

Ima az országért

Szent Margitra emlékeztek – A Margit-szigeti domonkos kolostor romjainál gyűltek össze sok százan január 17-én, hogy egy romba dőlt országért imádkozzanak – mint annak idején, az akkori Nyulak szigetén IV. Béla Margit névre keresztelt gyermeke.

Földrengés Haitin

Nemzetközi szolidaritást sürget a pápa – A világ egyik legszegényebb országát január 12-én szörnyű földrengés pusztította, melyben a kilencmilliós Port-au-Prince főváros központi része is megsemmisült. A halálos áldozatok között van Serge Miot, a főváros hatvanhárom éves érseke is. A halálos áldozatok száma a jelentések szerint akár százezerre is emelkedhet.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.