Jogászok – a közjó szolgálatában

A katolikus egyetem ugyanolyan színvonalú képzést nyújt, mint az állami egyetemek, a jelmondatnak megfelelően bizonyos hangsúlyeltolódásokkal. A karon jogászképzés (ötéves), nemzetközi igazgatási képzés (alapszak, hároméves), európai és nemzetközi igazgatási mesterszak képzés (alapszak után két év), kánonjogászképzés mester szakon, valamint doktori képzés (PhD) folyik. Sajátosságot jelent a környezetvédelmi jog, a műemlékvédelmi jog hangsúlyosabb oktatása, illetve a hallgatók bizonyos tárgyakat magyar vagy angol nyelven hallgathatnak, s ennek megfelelően magyarul vagy angolul tehetik le a vizsgákat is. Jól működik a kar úgynevezett karrierirodája. Már az egyetemi évek alatt különféle önismereti tréningeket szerveznek a hallgatóknak, hogy egyéniségüknek és felkészültségüknek megfelelően választhassanak az egyes jogi szakterületek között, összhangban a munkaerőpiac kínálta lehetőségekkel. Az egyetem végzés után rendszeresen visszajelzést kap korábbi hallgatóitól, mennyi időn belül, s milyen munkakörben sikerült elhelyezkedniük. Ennek alapján a végzettek több mint kilencven százaléka két hónapon belül elhelyezkedik. A kar az ország minden részéből várja a hallgatókat. Saját kollégiumuk ugyan nincs, de szerződésben állnak az Óbudán található Márton Áron Kollégiummal, így minden vidéki hallgatónak – aki igényli ezt – kényelmes elhelyezést biztosítanak. A diákönkormányzat vezetője a nyílt napon arról tájékoztatta az érdeklődőket, miben más a diákélet náluk. Nemcsak a hallgatók között nagyobb a közösségi szellem, hanem a hallgatóság és a tanárok között is közvetlenebb a kapcsolat. Akar olyan csónak – fogalmaztak –, amelyben a tanárok és a diákok együtt eveznek. A kar, 1995-ös indulása óta a hazai jogászképzés élvonalába került, s a hallgatók elégedettségi szintje is nagyon előkelő. Idén közel háromszáz fiatalt várnak a különféle képzésekre, egyharmadukat nappali, kétharmadukat levelező tagozatra. A kar csaknem ötven külföldi egyetemmel áll kapcsolatban, így minden hallgatónak lehetősége nyílik, hogy tanulmányai során akár két félévet is külföldön végezzen az Erasmus-program keretében, s az ottani tanulmányok beszámítanak a hazai képzési időbe.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .