Az Olvasó írja

Emlék a gyermekkorból – Az Új Ember január 17-i számában Nagy Erzsébet Bóna szervita nővérről olvastam. Az írás egyik bekezdése így kezdődik: „1947-ben Rákosszentmihályon örökre elkötelezte magát Istennek.” Ez régi, gyermekkori emlékeket idézett föl bennem. Ma, hetvennégy évesen sajnos már senki sincs életben azok közül, akiktől érdeklődhetnék. Így csak feltételezéseimre hagyatkozhatok.

Csiffáry Tamás halálára

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karának docense volt, ötvenkettedik évében szólította magához mindenek Teremtője. Alkotó éveinek legjavát az esztergomi katedrán töltötte, sok tanítványa volt, s vannak, akik ezután fogják érezni hiányát…

Húsz éve történt: Megtérülő, gyümölcsöző befektetés

Törvényt hoztak a vallásszabadságról (3.) – A lelkiismereti és vallásszabadságról húsz éve meghozott, 1990. évi IV. törvény kapcsán arról érdeklődtünk, mennyiben sikerült a törvényben megfogalmazott lehetőségekkel élve – a missziós parancsnak megfelelően, az evangélium szellemében – helyreállítani, illetve kiszélesíteni az egyház életét az elmúlt húsz évben.

Húsz éve történt: Lényeges különbség

Törvényt hoztak a vallásszabadságról (3.) – A lelkiismereti és vallásszabadságról húsz éve meghozott, 1990. évi IV. törvény kapcsán arról érdeklődtünk, mennyiben sikerült a törvényben megfogalmazott lehetőségekkel élve – a missziós parancsnak megfelelően, az evangélium szellemében – helyreállítani, illetve kiszélesíteni az egyház életét az elmúlt húsz évben.

Hétköznapi apologetika: XII. Piusz és a holokauszt

Hétköznapi apológetika – Újra és újra megfogalmazódnak vádaskodások a médiumokban a katolikus egyház, a Vatikán és személy szerint XII. Piusz pápa szerepével kapcsolatban: mondván, a II. világháború éveiben, illetve a megelőző időszakban nem emeltek szót az ártatlanok védelmében. (Legutóbb a római zsinagógába látogató XIV. Benedek pápa előtt is ezt a véleményt hangoztatta az egyik meghívó, a helyi zsidó hitközség elnöke.) Dominik Burkard würzburgi egyháztörténész, a téma tudós kutatója a legújabban előkerült forrásokra is hivatkozva tíz pontban foglalja össze a ténye.

Ökumené

Az elmúlt években élénkült az ökumenikus párbeszéd – A Szentatya a január 20-i általános kihallgatáson az ökumenikus imahéttel foglalkozott. Az ökumenikus mozgalom elősegítette az egyházak közötti testvéri kapcsolatokat, és ösztönzést adott a teológiai kutatásoknak. A Szentatya említést tett azokról a fontos találkozókról, amelyek 2009-ben történtek, és amelyek során megvizsgálták az elmúlt negyven évben elért eredményeket, elsősorban az Anglikán Közösséggel, a Lutheránus Világszövetséggel, a Református Világszövetséggel és a Metodista Világtanáccsal. A pápa kiemelte a megigazulás tanáról szóló közös nyilatkozat 10. évfordulójának megünneplését és Rowan Williams canterburyi érsek római látogatását, melynek során megbeszélést tartottak az anglikán közösség sajátságos helyzetéről is. A két egyház közös elkötelezettsége, hogy a kapcsolatok és a párbeszéd tovább haladjon, pozitív jele annak, hogy továbbra is fontosnak tartják az egység keresését.

Európa

Danneels bíboros utóda – XVI. Benedek pápa január 18-án elfogadta Godfried Danneels belga bíboros, brüsszeli érsek lemondását. A tisztségéről az Egyházi Törvénykönyv 401. kánonjának első paragrafusa értelmében lemondó főpap utóda André-Mutien Léonard namuri püspök lett. Az új mechelen-brüsszeli érsek megváltoztatja nevét: ezentúl André-Joseph Léonardnak hívják majd. Ezzel a gesztussal Belgium védőszentje, Szent József előtt kívánja kifejezni tiszteletét. Léonard érsek a keresztségben az André nevet kapta. Eddigi második nevét (Mutien) 1991-ben vette fel, amikor a namuri egyházmegye élére került. Ezzel az egyházmegyéből származó szerzetes, Mutien-Marie Wiaux (1841-1917) emléke előtt akart tisztelegni, akit 1989-ben avatott szentté II. János Pál pápa.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.