Húsz éve történt: Lényeges különbség

Papp Tamás, a közszolgálati rádió katolikus adásainak korábbi szerkesztője

Új lendületet adott a katolikus rádiózásnak is a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény. A rendszerváltásig évente tizenkilenc katolikus félórában jelent meg egyházunk, vasárnaponként kora reggel a Petőfi adón. Tízfős papi szerkesztőgárdából álló csapat készítette az adásokat – az Állami Egyházügyi Hivatal szigorú felügyelete alatt. A rendszerváltást követően először a közszolgálati televízióban, majd ’92-től a Magyar Rádióban is változás következett be. Az intézmények vezetői tizenegy egyházzal kötöttek szerződést arra, hogy megnövekedett műsoridőben a lakossági reprezentáltságuk arányában önálló műsorokat készítsenek. Katolikus egyházunk – a kisebb egyházak javára lemondva – az összes adásidő felét tölti ki, a közszolgálati rádióban összesen száznégy félórája, és évi huszonhat szentmise-közvetítése van. 1996-ban megszületett a rádiózásról szóló törvény, melynek értelmében a katolikus egyház is indíthatott önálló kereskedelmi, illetve közszolgálati adókat. Főpásztoraink a közszolgálati megjelenés mellett döntöttek. 2000-ben megkezdte adását az egri főegyházmegye területét lefedő Szent István Rádió, mely huszonnégy órában sugároz. Négy évvel később jött létre, középhullámú frekvencián országos rádióként a Magyar Katolikus Rádió, mely szintén egész napos műsorfolyamban közvetíti a katolikus értékeket. Egy évvel később megindulhatott a Mária Rádió, mely szintén huszonnégy órában sugároz, egyre növekvő lefedettséggel. Ez a néhány tény is bizonyítja, milyen nagy újdonságot, szabadságot hozott a rendszerváltozás és a 90/IV. törvény. Sokszor elfelejtik ezeket a megszerzett jogokat mindazok, akik nem tesznek különbséget a jelen politikai helyzet és a kommunista diktatúra között.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .