Az Oltáriszentség közelében

Kántorok és sekrestyések találkozója Nyíregyházán – A papság évében a debrecen-nyíregyházi egyházmegyében a lelkipásztorok közvetlen munkatársait, a kántorokat és a sekrestyéseket találkozóra hívták február 20-án Nyíregyházára, a Szent Imre Gimnáziumba. „Öt évvel ezelőtt az egyik vasárnapi szentmise után egyházközségünk korábbi plébánosa megkérdezte, ki látott már közelebbről fekete-fehér billentyűs hangszert.

Nehézségekkel küzdve is segíteni

Hírek a győri egyházmegyéből – A győri egyházmegye oktatási intézményeinek idén kétszázhúszmillió forint kieséssel kell számolniuk a kormány által kevesebbnek ítélt 2008-ról elmaradt kiegészítő támogatási összeg miatt. Pápai Lajos megyés püspök, az MKPK oktatási bizottságának elnöke és Dékány Ferenc, az Egyházmegyei Katolikus Iskola Főhatóság igazgatója a február 23-án tartott sajtótájékoztatón elmondta: a „csorba összeg” miatt az egyházi iskolák működése egyelőre még nincs veszélyben, de nyomatékosan kérték az intézmények vezetőit, hogy idén semmiféle felújítást ne tervezzenek.

Domonkos nővérek és jezsuiták a Sapientián

Együttmükődési megállapodást kötöttek a főiskola fenntartóival – Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya együttműködési megállapodást kötött a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Fenntartói Konferenciájával. A főiskola a bencések, a ferencesek és a piaristák nagy múltú teológiai intézményeinek egyesítésével jött létre. Az Apostoli Szentszék 1999-ben alapította a főiskolát, amely ugyanabban az évben állami elismerést is nyert. A hallgatók létszáma jelenleg négyszáznegyvenhárom fő, akik közül hetven szerzetes. A tanárok közül harminckettő minősített oktató, a szerzetes tanárok létszáma harmincegy fő – közülük kettő domonkos nővér, három pedig jezsuita.

Torinói lepel

Az Új Ember rejtvénysorozata – Idén tavasztól egy ideig újra látogatható lesz a keresztény hagyomány által Krisztus halotti leplének tartott torinói lepel. Ebből az alkalomból rejtvénysorozatot indít az Új Ember a lepelről – amint tette a Szent Pál-évben a nemzetek apostolának életéről.

Embert nevelni

Keresztény pedagógusok konferenciája – Tehetséggondozás a mindennapok gyakorlatában címmel tartottak konferenciát a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézetben (KPSZTI) február 27-én.

A zene és a sport ereje

A Rajkó Zenekar a székesfehérvári bazilikában – Különleges zenei élmény várta mindazokat, akik elmentek a Rajkó Zenekar koncertjére a székesfehérvári bazilikába február 26-án. A magyar kultúra utazó nagyköveteként számon tartott együttes tavaly novemberben nagy sikerű koncertet adott a Vatikánban. Idén újra meghívást kaptak, a Magyarországi Cigány Labdarúgó-válogatottal együtt.

Az Olvasó írja

Felvidéki tanárok Gödöllőn – Monostor, könyvtár, barlang és tórendszer… A premontreiek felvidéki birodalma címmel, a február 21-i lapszámban megjelent írás érdekes és figyelemre méltó ismertető a magyarországi premontreiekről.