Szigligeti anziksz
azt súgják a Tanúhegyek
nehogy hamis tanú legyek
azt súgják a Tanúhegyek
nehogy hamis tanú legyek
címmel, a Szent Egyed közösség szervezésében március 26-án, pénteken 19 órakor ökumenikus imaóra lesz azok emlékére, akik napjainkban az evangéliumért áldozták életüket. Az imaórát vezeti és szentbeszédet mond Juliusz Janusz apostoli nuncius.
A papság Jézus Szíve szeretetének ajándéka. – Vianney Szent Jánosnak ez a mondása az idei papság évének mottója. XVI. Benedek pápa pedig így fogalmazott: „Nélkülözhetetlen küldetést kaptunk az egyház és a világ szolgálatára, amely megkívánja, hogy teljes mértékben hűségesek legyünk Krisztushoz. Istennek sok szent papra van szüksége, hogy szolgálatuk által a megkereszteltek komolyan vegyék az életszentségre és az apostolkodásra szóló hivatásukat.”
Magyarul és szlovákul Pilisszántón – A nemzetek közötti megbékélés jegyében magyar és szlovák nyelvű szentmisét tartottak március 14-én a pilisszántói római katolikus templomban. A besztercebányai Lumen és az egri Szent István Rádió közreműködésével zajló szertartást Stanislav Brtos plébános vezette.
Esterházy-emlékünnepség Budapesten – A Rákóczi Szövetség – magyarországi és határon túli magyar civil szervezetek, közéleti személyiségek, fiatalok részvételével az idén is megrendezte hagyományos Esterházy János-emlékünnepségét.
Az elmúlt hétvégén Budapesten tartotta kormányzó tanácsülését a Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend a Budapesten tartózkodó Charles-Philippe ‘Orléans herceg, a rend nagymestere kezdeményezésére, a harminckét országban működő nagyperjelségek képviselőinek részvételével. A tanácsülést követően a rend tagjai a leprában szenvedő betegekért tartott szentmisén vettek részt a belvárosi Szervita téri Szent Anna-templomban.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek főpásztori kinevezése óta minden tavasszal találkozóra hívja a jelenlegi saját és az egyházmegyei határok rendezése előtti egykori váci egyházmegye papjait, hogy rangos előadások után az összetartozás érzését erősítve beszélgessenek, agapén vegyenek részt.
Konferencia a vallásszabadságról szóló húszéves törvényről – A vallásról és az egyházakról alkotott törvény születésének huszadik évfordulóján a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola konferenciát rendezett. Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök megnyitójában elmondta, hogy az első szabad választás előtt, még a pártállami időszak parlamentje alkotta meg e törvényt. Ez a tény azonban nem kisebbíti annak fontosságát és kiemelkedő szerepét.