Lelkipásztorok Lakitelken

Ma már olyan lelkipásztorok is jönnek, akik nem a korábbi váci egyházmegyéhez tartoztak, de fontosnak érzik az előadások témáját, és örülnek, hogy utána elbeszélgethetnek paptársaikkal, megismerve azok problémáit, megoszthatják eredményeiket, sikereiket. A találkozókra Bábel érsek hív püspököket is, így idén jelen volt Beer Miklós váci megyés püspök, és segédpüspöke, Varga Lajos is a lakitelki találkozón. Tavaly Szabó Ferenc jezsuita szerzetes a Vatikán keleti politikájáról tartott előadást, idén március 17-én pedig Kocsis Fülöp görög katolikus püspök és Balog Zoltán református lelkész, Orbán Viktor tanácsadója tartott előadást. Mint Bábel Balázs érsek elmondta, az idei találkozó témájául azért választották a görög katolikus és a református egyház elmúlt évtizedeinek történetét bemutató előadásokat, hogy a papság jobban megismerje azok működését, gondjait, sikereit, lelkipásztori munkáját. Talán nem mindenki ismeri a görög katolikus és a testvéregyház közelmúltbeli történetét, azonban a két előadás és az utána feltett kérdések közelebb hozták a papsághoz ezeket a kérdéseket. Mint a kalocsa-kecskeméti főpásztor elmondta, ezek a papi találkozók azért is fontosak, mert a javarészt a Duna-Tisza közéről érkező papok plébániái egy területi egységet alkotnak, közös lelkipásztori problémáik lehetnek, így az előadások után folytatott kötetlen beszélgetések segítséget jelenthetnek a közös gondokkal küzdő papoknak, lelkipásztoroknak.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .