Út nyílt előttem…
Találkozás Leszkovszky Pál domonkos atyával – Hívő nagycsaládban nőttem fel, édesapám templomi freskófestőként hitvallását egyszer így fejezte ki pap barátai körében: „Mi fönn, a mennyezeten ugyanazt szeretnénk, mint ti lenn, az oltárnál, Istenhez emelni az emberek szívét.” Nagy ajándék számomra, hogy édesapám volt az első, akit újmisés papként megáldoztattam. Később, halála előtt ugyancsak ő volt az első, akit meggyóntattam, majd akinek feladtam a betegek kenetét – kezdi emlékezését az idén hetvenhat éves Leszkovszky György gyógyszerkutató-orvos és domonkos szerzetes pap, aki rendjében a Pál nevet kapta, és ötven éve tett szerzetesi örökfogadalmat.