Európai püspökök az ökológiai válságról
Európai püspökök az okológiai válságról
Esztergomból indult az az ötnapos, „zöld” zarándoklat, melyen a teremtésvédelemért felelős európai püspökök és a püspöki konferenciák megbízottai vettek részt. A szeptember 1. és 5. között tartó, Komárom, Pozsony és St. Pölten érintésével a mariazelli kegyhelyre vezető úttal a nemzetek küldöttei közötti kapcsolat erősítésére és a tapasztalatcsere lehetőségének elősegítésére törekedtek a résztvevők. A témát XVI. Benedek pápa 2010-es béke-világnapi üzenetéből merítették: „Ha békére törekszel, védd a teremtett világot”.
A zarándoklat nyitó ünnepségén Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Szövetségének (CCEE) elnöke mellett Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért, valamint a vízügyekért felelős államtitkára és Duarte da Cunha, a CCEE főtitkára szólt a résztvevőkhöz.
Illés Zoltán többek közt arról beszélt, hogy a keresztényeknek mindig fontos volt a teremtett világ védelme, az egyház minden korban óvta a teremtményeket. A CCEE főtitkára szerint azért egy Európa szívében zajló zarándoklatot képzeltek el a szervezők, mert ez tűnt a céljaiknak leginkább megfelelő eszköznek. Egy zarándoklat mindenekelőtt lelki utazás, a megtérés útja, amely azzal kezdődik, hogy elhagyjuk környezetünket. Ezt azért tesszük, hogy elérjük az Isten által számunkra megjelölt célt. E szándék hallgatásra és elmélkedésre, elmélyülésre és imádságra való nyitottságot feltételez.
Orvostalálkozó a templomban
Feladatuk a testtel és a lélekkel való együttes törődés
A mai világot az elkülönülés, az elkülönítés, a felaprózódás és a kirekesztő klikkesedés jellemzi. Kellermayer Miklós viszont az együvé tartozást hirdeti írásaiban, előadásaiban. A pécsi egyetem orvosprofesszora régóta mondja, hogy jól megfér egymással a tudomány és az istenhit, minden mindennel összefüggő módon működik, s ugyanígy egységében, egészében vizsgálandó az emberi test és lélek is. A gyógyítás teljessége, a testtel és a lélekkel való együttes törődés, a krisztusi példa követése az orvos feladata, vélekedik Kellermayer doktor. Hogy ezzel a véleményével nincs egyedül, azt bizonyította a szeptember 4-i orvostalálkozó is.
Újraválasztották a magyar püspöki kar elnökét
Interjú Erdő Péter bíborossal
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) őszi rendes ülésén Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseket újabb öt évre megválasztották az MKPK elnökének. A püspöki testület alelnöke Ternyák Csaba egri érsek, az állandó tanács választott tagja pedig Veres András szombathelyi megyés püspök lett. Megbízatásuk öt évre szól. A lapzártánkkor zajlott választás után Erdő Péter bíboros interjút adott lapunknak.
– Megtisztelő a püspöki konferencia bizalma, az újraválasztásom az elnöki tisztségre, ugyanakkor hozzáteszem, hogy e testület elnökeként a konferencia állandó tanácsával együtt dolgozom. Az új állandó tanácsban az elnök mellett alelnökként Ternyák Csaba érsek, tagként Bábel Balázs érsek, valamint Veres András püspök úr vesz részt.
Egyházak és a kormányzat
A magyarországi cigányság felemelkedéséért
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára történelmi egyházak vezetőit hívta meg, hogy augusztus 31-én Budapesten megbeszélést folytassanak a magyarországi cigányság felemeléséért végzett egyházi szolgálatról.
A tanácskozáson Erdő Péter bíboros, prímás, a Esztergom- budapesti főegyházmegye érseke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke, a református zsinat elnöke, Székely János, az Esztergom-budapesti főegyházmegye segédpüspöke, az MKPK cigánypasztorációs bizottságának vezetője és Kocsis Fülöp hajdúdorogi görög katolikus megyés püspök, a kormány részéről pedig Balog Zoltán államtitkár, Szászfalvi László államtitkár, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma oktatási és szociális ügyekért felelős államtitkárságának vezető munkatársai vettek részt.
Viszontlátásra Kairóban!
Ezzel a címmel jelent meg a Rimini Meeting napilapja a rendezvény utolsó napján. Az idei találkozó szenzációja, hogy október végén Kairóban is lesz Meeting, az iszlámmal való találkozás kifejezett szándékával. A rövidített, kétnapos ottani változat címe A szépség mint a párbeszéd tere lesz. A korszakos eseményt a Rimini Meeting szervezőinek egyiptomi barátai kezdeményezték és készítették elő a Luigi Giussani Vallásos érzék című művének arab fordítása kapcsán.
Krisztus istenségéről Riminiben
Erdő Péter bíboros és Filaret metropolita találkozója
Olaszországban a múlt szombaton véget ért a XXXI. Rimini Meeting. Az idén A szív indít bennünket a nagy dolgok iránti vágyakozásra mottóval sorra került nagyszabású fesztiválon Magyarország is jelentős szerephez jutott. Sok ezer ember tekintette meg a több mint kilencszáz négyzetméteren megrendezett, Szent István király életét és tiszteletét bemutató kiállítást, amelyet Erdő Péter bíboros nyitott meg. A magyar főpap a találkozón Filaret minszki metropolitával együtt előadást tartott arról, hogy egy művelt európai ember hihet-e Jézus Krisztus istenségében.
A meeting szervezői minden évben középpontba helyeznek egy gondolatot. Az idei találkozó témája az volt, hogy egy európai értelmiségi ma el tud-e jutni – s ha igen, hogyan – Jézus Krisztus istenségének felismeréséhez. A dilemma nem egyszerű, hiszen nemcsak hit és értelmiség vagy Európa és kereszténység kérdéséről van szó, hanem arról is, hogy egy mai európai értelmiségi tud-e Jézus Krisztus istensége felé nyitott lenni. A katolikus és az ortodox főpásztor erről a kérdésről tartott fél-fél órás, nagy sikerű előadást tizenkétezer ember előtt.
Európai püspökök „zöld” zarándoklata
A teremtésvédelemért felelős európai püspökök és a püspöki konferenciák megbízottai szeptember 1-jétől 5-éig „zöld” zarándoklaton vettek részt Közép-Európában, három ország: Magyarország, Szlovákia és Ausztria érintésével.
A zarándoklat Esztergomból indult, és Pozsonyon át a mariazelli kegyhelyig haladt. Annak megmutatása volt a célja, hogy az egyház miként óvja a teremtett világ értékeit Európában, valamint igyekeztek megerősíteni a nemzetek küldöttei közötti kapcsolatot, lehetőséget nyújtani a tapasztalatcserére. A katolikus sajtót Bókay László, az Új Ember újságírója képviselte a zarándoklaton, munkatársunk képes riportját következő számunkban közöljük.
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) által szervezett esemény szeptember 1-jei nyitóünnepsége után, amely az esztergomi Szent Adalbert Központban volt, szentmisét mutattak be az esztergomi bazilikában. A főcelebráns Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a CCEE elnöke volt.