Hírek
Brückner József emlékezete
Brückner József halálának harmincnyolcadik évfordulóján, március 25-én, 18 órakor emlékmisét mutatnak be a budai ciszterci Szent Imre-plébániatemplomban. A főcelebráns Csermely Endre, nyugalmazott plébános. Brückner József (1894-1973) a Regnum első nemzedékéhez tartozott. Gimnáziumi hittanárként, majd a Központi és az Esztergomi Szeminárium elöljárójaként a XX. század eleji hazai vallási megújulás kiemelkedő alakja volt. Az ÁEH 1952. február 1-jén a többi elöljáróval együtt eltávolította Esztergomból. Haláláig a nyilvános papi tevékenységtől eltiltva, állandó megfigyelés alatt élt. Ugyanakkor továbbra is tanítványai lelkivezetője volt, illetve az amerikai követségen önkéntes száműzetésben élő Mindszenty bíboros gyóntatója. 1973-ban Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén gyilkosság áldozata lett egyik tanítványa lakásában. (PM)
Lassan minden kiesett az életéből…
Wurdits Mihály halálára – „Fiam, szeretlek. Indulj és beszélj, érezd: utadra áldás napja süt s az út egy pontján én várlak, ne félj.” (Szerb György: Jézus a legifjabb tanítványhoz)
A kommunizmus áldozatainak emléknapja, február 25. A miniszterelnök mécsest gyújt… hangtalanul áll, tisztelettel fejet hajt… Hálás vagyok a mozdulatért… a csendért… jó, hogy nem szól… a tengernyi szenvedés színe előtt nincs súlya a szónak…
Hírek
Nyílt nap a Központi Szemináriumban
„Nem ti választottatok engem…” (Jn 15,16) mottóval rendezik meg a Központi Szeminárium nyílt napját március 19-én. A papi hivatás iránt érdeklődő fiatalok megismerkedhetnek a szeminaristák életével, meghallgathatják a papságra készülők tanúságtételeit, de beszélgetésre, játékra, sportolásra is lehetőség nyílik. A program és bővebb információ a www.kpi.hu oldalon olvasható.
Hálaadás a hatvanéves papságért
Paskai László jubileumi szentmiséje
Paskai László bíboros, az Esztergom-budapesti főegyházmegye nyugalmazott érseke hálaadó szentmisét mutatott be március 5-én az esztergomi bazilikában, pappá szentelésének hatvanadik évfordulója alkalmából.