Felhők
Kisvilágok
Petőfinél versciklus, fiatalon is válságos életérzésének kifejezése. Később az impresszionista francia: Debussy. A Három nocturne-ből az első égi mozdulatlanság, majd lassú vonulás és fehér-szürke tovatűnés.
A Biblia világában szövetségjel az Isten és ember közt, titokzatos oszlop – sátorbejáratnál, míg az Úr Mózessel beszél. Dánielnél a megváltás idejének szimbóluma. Csupa védelem, ígéret és mulandóság: az ember mint felhő tovaszáll, eltűnik, nem tér vissza… Komolyság és játék az égbolt felhői, nappal sugaras és sötét tömbök, éjszaka szigetek, melyeknek mentén a változó hold evezget, vagy csillagok bújócskás terei…
Április 11-e a költészet napja hazánkban. Valószínűleg kevesen ébrednek e napon azzal a tudattal: ünnep van. Ez aligha elítélendő. Hiszen a vers, az igazi, a jó, a szép, amely élni és kimondani segít, nem hever a lábunk előtt. Nem harsogják fülünkbe a médiából, nem zúdul ránk az óriásplakátokról, sem az internetről. Mondhatjuk, ínséges idők járnak a költőkre, a költészetre. Borúlátásra azonban nincs okunk. Hiszen mióta áll a világ (néhány poétától és korszaktól eltekintve), sosem volt ez másképp. A költők teszik a dolgukat. Üzennek, tanítanak, reményt adnak. S akiknek fülük van a hallásra, meghallják szavaikat. Halmai Tamás „hallani való” szavai nem ismeretlenek olvasóink számára. A Pécs-Somogyban élő alkotó évek óta publikál lapunkban. Eddig hét könyve jelent meg: versek, prózák, esszék, kritikák, monográfia egyaránt. Legutóbbi kötetében az utóbbi tizenöt év verseit gyűjtötte egybe Kalligráfia címmel. S a szerző talán nem is választhatott volna ennél kifejezőbb címet versei számára, hiszen e szó szép írást jelent. A könyvet bárhol kinyitjuk, mindegyik lapja ablak a szépségre. Arra a szépségre, amely sokkal inkább valóság, mint fogalom.