Ferences vértanúk (2.)
Jót tett, tehát vádolták
|
|
Kovács Kristóf |
Körösztös Krizosztom mellett az újvidéki rendház másik vértanúja Kovács Kristóf atya (1914-1944) volt, aki 1944-ben arra kérte provinciálisát, helyezze Újvidékre, mert vértanú akar lenni Krisztusért. Őt is 1944. október 26-án tartóztatták le. A tanúk elmondása szerint Kristóf atya, amikorcsak tehette, beszélgetett a rabokkal, mindenki becsülte emberségéért. November 1-jén rendtársával, Kamarás Mihállyal és más rabokkal Pétervárad felé hajtották őket. Napközben meneteltek, éjszaka pedig gyóntattak, mert a hívek a halálveszélyt érezve, sokszor hosszú évtizedek után rendezni akarták életüket. November 2-án folytatniuk kellett a menetelést. A papokat különös kegyetlenséggel bántalmazták. Lelkipásztori jelenlétüket a fasiszták szolgálatának minősítették. Kristóf és Mihály atyát fegyvert hordozva kényszerítették futásra, közben Kristófot vasvesszővel, puskával ütötték. Homloka fölrepedt az ütésektől, a veréstől a végén már lépni sem tudott. Társai fölsegítették, de elájult. Utolsó szavai ezek voltak: „Sic debuit esse!” („Így kell lennie!”) A katonák teherautóra dobták, és Indija község határában lelőtték.